Hetvenéves jubileumát ünnepelte október 16–17-én a Komlói Mentőállomás. A kétnapos rendezvényen régi fényképek és dokumentumok idézték fel az elmúlt évtizedeket, miközben a látogatók a mai mentőmunka eszközeivel és az újraélesztés alapjaival is megismerkedhettek. Az ünnepség nemcsak az állomás történetéről szólt, hanem azokról az emberekről is, akik generációkon át a város és a környező települések lakóinak biztonságáért dolgoztak.
- HIRDETÉS -
Egyetlen Jeep mentőautótól a szervezett életmentésig
A komlói mentőzés története szorosan összefonódik a bányaváros születésével. Az 1950-es évek elején a rohamosan fejlődő ipar és a növekvő lakosság egyre sürgetőbbé tette a helyi mentőszolgálat megszervezését. A Bányatárspénztár segítségével 1950 augusztusában megkezdődött a betegszállítás, az első dokumentált kivonulásra pedig szeptember 2-án került sor. Ekkor ifj. Vidákovics Imre egy Jeep típusú mentőautóval Mecsekjánosiba szállított orvost egy sürgős betegellátáshoz.
A kezdeti körülmények mai szemmel szinte elképzelhetetlenek. Az első hónapokban még az üzemanyagot is kölcsön kellett kérni, a mentőautók rendszeresen meghibásodtak, a személyzet létszáma pedig rendkívül alacsony volt. Az első főállású gépkocsivezető hosszú ideig váltótárs nélkül, folyamatos készenlétben dolgozott. Ha orvosi vagy ápolói segítségre volt szükség, előbb a rendelőintézetből kellett felvennie a megfelelő szakembert. A fejlődés azonban gyorsan megindult. Az állomás 1951-ben már váltószolgálattal működött, 1953-ban pedig két 24 órás mentőautó állt rendelkezésre, amelyek közül az egyik orvossal felszerelt esetkocsiként szolgált.
Az épület, amely hetven éve a mentők otthona
A jelenleg is használt mentőállomás építése 1954 márciusában kezdődött. A munkálatok azonban többször elakadtak, mivel a bányászati beruházások elsőbbséget élveztek, és gyakran anyag- vagy munkaerőhiány nehezítette az előrehaladást.
Az 1 millió 280 ezer forintos beruházásból megvalósult épületet 1955 júniusában hivatalosan átadták, ám a tényleges beköltözés csak 1956-ban történt meg. A mentők azóta is innen indulnak a bajbajutottak segítségére. Az állomás 2015-ben európai uniós támogatásból jelentős felújításon esett át, amelyben maguk a dolgozók is aktívan közreműködtek. A munkálatok idejére a közeli tűzoltólaktanya adott ideiglenes otthont a mentőknek.
Nyolc év, amely egy életre meghatározó maradt
A jubileumi rendezvényen dr. Hoppa Elvira főorvos, az állomás egykori vezetője is felidézte komlói éveit. Mindössze 29 éves volt, amikor 1978-ban átvette a mentőállomás irányítását. Szanatóriumi háttérrel érkezett, és mivel korábban nem rendelkezett akut betegellátási tapasztalattal, saját bevallása szerint rögtön a mélyvízbe került.
A kezdeti nehézségeken azonban a komlói bajtársak segítőkészsége lendítette át. Támogatásukkal fokozatosan sajátította el a mentőmunka gyakorlatát, miközben belgyógyászati és oxiológiai szakvizsgát is szerzett.
Az 1978 és 1986 között Komlón töltött nyolc esztendőt élete egyik legszebb időszakaként idézte fel. Különösen nagyra értékelte a jól szervezett mentőszolgálati rendszert és azt az összetartó, állandó ápolói közösséget, amelyre vezetőként mindig számíthatott. Bár pályafutása során számos megrázó esettel és emberi tragédiával találkozott, meggyőződése szerint a hivatás alapját a szakma és az emberek iránti szeretet jelenti. A következő generációknak és a jövő állomásvezetőinek azt üzente: a sikeres közös munka legfontosabb feltétele a kollégák, különösen a mentőápolók és a gépkocsivezetők megbecsülése, valamint a kölcsönös emberi tisztelet.
Amikor még egy fénypont jelentette az EKG-t
A technikai fejlődésről dr. Varga Irén főorvos, egykori állomásvezető beszélt, aki 1986 óta dolgozik Komlón, és napjainkban is részt vesz a kivonuló szolgálatban.
„Orvostechnikai eszközünk anno nagyon-nagyon kevés volt. Gyakorlatilag egy EKG-szkóp volt, ami nem is papíron írta ki, hanem csak szemmel néztük a görbét. Egy fénypontot kellett nézni, az volt az összes tudnivaló” – idézte fel a korábbi időszakot.
Az évtizedek során nemcsak az orvosi eszközök, hanem a mentőautók is jelentősen fejlődtek. A kezdeti Jeep és Dodge típusokat később Nyza mentőautók váltották, 1982-ben pedig megérkezett az első Mercedes esetkocsi. A kilencvenes években már modernebb járművek és defibrillátorok segítették a mentést. „A mai felszerelésünk viszont azt gondolom, hogy világszínvonalú” – fogalmazott dr. Varga Irén, kiemelve a korszerű EKG-készülékeket, defibrillátorokat, lélegeztetőgépeket és infúziós pumpákat.
A változást jól szemlélteti egy régi mentős története is. A hatvanas években még rádiókapcsolat nélkül dolgoztak a mentőegységek, így előfordult, hogy egy távoli településről visszaérkezve azonnal ugyanoda kellett indulniuk egy újabb beteghez. A rádióhálózat kiépítése ezért jelentős előrelépést hozott a mentőmunka szervezésében.
A felszerelés változik, az elhivatottság marad
Dr. Varga Irén szerint a mentőmunka legfontosabb feltétele a technikai fejlődés ellenére sem változott meg. „Alapvetően azt gondolom, hogy a mentőszolgálatnál az marad meg hosszú távon, aki elhivatott, úgyhogy a szíve-lelke benne van ebben a munkában.” A főorvos hangsúlyozta, hogy a folyamatos tanulás és szakmai fejlődés elengedhetetlen, de a hivatás középpontjában mindig a beteg áll.
A komlói állomáson ma 36 fős bajtársi közösség teljesít szolgálatot: két orvos, öt mentőtiszt, tizenöt ápoló és tizennégy gépkocsivezető gondoskodik Komló és további 18 környező település, összesen mintegy 32 ezer lakos sürgősségi ellátásáról. Két 24 órás és egy 12 órás mentőautó áll szolgálatban, közülük az egyik esetkocsiként a legsúlyosabb esetek ellátására is felkészült.
Az állomás a szakmai utánpótlás nevelésében is szerepet vállal. Az elmúlt évtizedekben számos dolgozó szerzett mentőtiszti képesítést, jelenleg pedig egy orvostanhallgató és négy mentőtiszthallgató is tagja az állománynak.
A jubileumra készülve Varga Zoltán, a komlói mentőállomás jelenlegi vezetője részletes történeti összeállítást készített az intézmény múltjáról. Az általa összegyűjtött korabeli iratok, fényképek, újságcikkek és egykori munkatársak visszaemlékezései révén a mentőállomás történetének számos kevésbé ismert részlete is felszínre került.
A dokumentumokból nemcsak az állomás építésének és fejlődésének története rajzolódik ki, hanem az itt dolgozók mindennapjai is: az első mentőautók műszaki nehézségei, a kezdetleges munkakörülmények, a hosszú szolgálatok és a bajtársi összefogás emlékei.
Életmentő ismeretek és közös emlékezés
A jubileumi rendezvényt az újraélesztés világnapjához kapcsolódva szervezték meg. A látogatók megtekinthették a mentőautókat és az életmentéshez használt eszközöket, valamint szakemberek segítségével gyakorolhatták az újraélesztés lépéseit.
Drávavölgyi-Katz Judit, az Országos Mentőszolgálat régiós kommunikációs munkatársa kiemelte, hogy keringés- és légzésleállás esetén a mielőbb megkezdett, hatékony és a lehető legrövidebb időre megszakított mellkaskompresszió jelentősen javíthatja a beteg túlélési esélyeit.
A kétnapos program célja ezért az is volt, hogy a résztvevők megismerjék azokat az alapvető lépéseket, amelyekkel szükség esetén maguk is segíthetnek egy emberélet megmentésében.
A rendezvény emellett a közös emlékezésre is lehetőséget teremtett. Az archív fényképek és dokumentumok az egykori munkatársak mindennapjait, a korabeli mentőautókat és az állomás fejlődésének fontos állomásait mutatták be. A jelenlegi dolgozók virágcsokorral köszöntötték egykori női kollégáikat, köztük korábbi állomás- és gazdasági vezetőiket, akik hosszú éveken keresztül dolgoztak a helyi mentőszolgálatért.
A komlói mentőállomás története valójában már 76 évre nyúlik vissza, jelenlegi épülete pedig hetven éve szolgálja az életmentést. Ez idő alatt mentőautók, felszerelések és generációk váltották egymást, egy dolog azonban változatlan maradt: a bajbajutottak segítése iránti elkötelezettség.
