Tizenhárom csapat, összesen 130 óvodás vett részt a Szilvási Tagóvoda hagyományos játékos sorversenyén, amelyet idén a Komló 75 programsorozat részeként rendeztek meg. A délelőtt középpontjában ezúttal sem a versengés, hanem a mozgás öröme és a közösségi élmény állt.
A rendezvényt Polics József polgármester nyitotta meg, aki köszöntötte a részt vevő óvodásokat, és felhívta a figyelmet a rendszeres mozgás fontosságára.
A Szilvási Tagóvoda több mint húsz éve szervezi meg a nagycsoportos óvodások közös sportprogramját. A kezdeményezést idén a járás más intézményei felé is igyekeztek kiterjeszteni, így a meghívásnak eleget téve a hertelendi óvoda gyermekei is csatlakoztak a rendezvényhez.
A sportközpontban két turnusban zajlottak a játékos feladatok: előbb hat, majd hét tízfős csapat kapcsolódott be a programba.
Miltnerné Ujvári Tünde, a Szilvási Óvoda tagintézmény-igazgatója elmondta, hogy a sorverseny elsődleges célja nem az eredmények vagy a helyezések meghatározása. Sokkal fontosabbnak tartják, hogy a gyerekek közösen mozogjanak, megszeressék a mozgást, és megtapasztalják az együtt játszás örömét.
Az eseményről készített képeket IDE kattintva tekintheti meg.

