Két városfejlesztési témájú lakossági fórumot tartott Komló Város Önkormányzata a városházán. Az első rendezvényen a Komló–Hosszúhetény irányába tervezett kerékpárút első ütemének terveit és a Fenntartható Városi Mobilitási Tervet ismertették, míg a másodikon a településrendezési eszközök tervezett módosításait mutatták be. Mindkét fórumon lehetőség nyílt lakossági kérdések és észrevételek megfogalmazására.
A TOP Plusz program keretében tervezett kerékpárút hosszú távon a városközpontot kötné össze Zobákpusztával, illetve további fejlesztések révén Hosszúheténnyel. A beruházás első üteme a belváros és a kőbánya közötti szakaszt érinti, a későbbi ütemben pedig Zobákpuszta irányába folytatódhat a fejlesztés.
A Ládonyi Mérnöki Kft. által bemutatott tervek szerint a Templom tér és az Ady Endre utca közötti, műszakilag különösen kötött szakaszon három nyomvonalváltozatot vizsgáltak. Ezek közül a volt Carbon cipőüzem előtti területen a Kaszánya-patak mentén vezető megoldást választották ki a további tervezéshez. Az érintett szakaszon 2,3 méter széles, kétirányú kerékpárút, mederrendezés és új közvilágítás kialakítása szerepel a tervekben.
A kiválasztott változat előzetesen becsült nettó költsége mintegy 130,7 millió forint. Ez az összeg a vizsgált részszakaszra vonatkozik, nem a teljes beruházás költsége.

A fórum másik témája a Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) volt, amely Komló jövőbeni közlekedésfejlesztési beruházásainak stratégiai alapjául szolgálhat. A dokumentum célja, hogy hosszú távon összehangolja a város közlekedési fejlesztéseit, figyelembe véve a fenntarthatósági és közlekedésbiztonsági szempontokat.


A tájékoztatót követően a résztvevők is megfogalmazhatták kérdéseiket és észrevételeiket. A fórumon két, a tervezett nyomvonal környezetében érintett ingatlantulajdonos kifogásokat fogalmazott meg az útvonal kialakításával kapcsolatban, ami heves vitát váltott ki. Az önkormányzat a három vizsgált lehetőség közül műszaki és gazdaságossági szempontok alapján a Kaszánya-patak mentén vezető változatot választotta ki a további tervezéshez. A felmerült nézeteltérések rendezése érdekében az önkormányzat és a tervező cég felajánlotta, hogy egy későbbi, közösen egyeztetett időpontban, a fórum keretein kívül további megbeszéléseket folytatnak az érintettekkel.
A fórumon Lakosa Zita, dr. Kovács Áron országgyűlési képviselő kabinetfőnöke is részt vett, aki a képviselő távollétében tolmácsolta annak beruházással kapcsolatos kérdéseit. A felvetések egy részére a helyszínen választ is kapott.
A Fenntartható Városi Mobilitási Tervvel (SUMP) kapcsolatban a lakosság 2026. október 28-ig küldheti meg észrevételeit és javaslatait.
A második lakossági fórumon Komló településrendezési eszközeinek módosításait ismertették. A terveket dr. Kovács Péter településtervező, az 5T Építészeti és Városfejlesztési Kft. munkatársa mutatta be.

A dokumentáció több városrészt is érint. Szó esett az Eszperantó tér és a Zöld belváros fejlesztéséhez kapcsolódó módosításokról, a Gadányi tavak környezetének rendezéséről, valamint Szilvás, Dávidföld és Gesztenyés egyes területeinek övezetihatár-rendezéséről. A tervek között szerepel a garázsövezetek bővítése, a Komló–Hosszúhetény kerékpárút kialakításához szükséges rendezési módosítások, továbbá a Mézesréti-tó rehabilitációjához és horgászturisztikai hasznosításához kapcsolódó területrendezés is.

A fórum egyik fontos kérdése a Rozmaring utca tervezett meghosszabbítása és a Viola utcával történő összekötése volt. Az eredeti elképzelés szerint az út kialakításához zöldterületet is igénybe vettek volna.
Polics József polgármester elmondta, hogy a lakossági észrevételek, valamint a Viola utcai telektulajdonosok vételi szándéka alapján módosítják az elképzelést, és eltekintenek az összekötő út kialakításától. Mivel a területen jelenleg nincs megfelelő közmű- és közúti kapcsolat, az érintett területrészeket nem önálló telkekként, hanem a meglévő ingatlanok kiegészítéseként kívánják értékesíteni.
A fórumon érdeklődtek a belváros Városház tértől nyugatra, a Zrínyi tér irányába eső részeinek felújításáról is. A tájékoztatás szerint az érintett területek is a fejlesztési program részei, megvalósításuk azonban megfelelő pályázati források rendelkezésre állásától függ.
A településrendezési módosítások véleményezési eljárása továbbra is folyamatban van. A lakosság és az érintett szervezetek 2026. október 22-ig küldhetik meg írásos észrevételeiket a foepitesz@komlo.hu e-mail-címre, vagy postai úton a Komlói Közös Önkormányzati Hivatal címére.

