A „Rózsaszín Október” jegyében ismét figyelemfelhívó sétát szervezett Komlón az Új Nap Klub. A rendezvény célja az emlőrák korai felismerésének, a rendszeres szűrővizsgálatoknak és a megelőzés fontosságának hangsúlyozása volt.
A résztvevők a Zrínyi térről indultak, majd közösen sétáltak a Templom térre, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre és az egészségtudatosság jelentőségére.
Az Új Nap Klub elnöke, Turkovicsné Fleisch Éva a rendezvényen hangsúlyozta a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát. Elmondása szerint Magyarországon évente mintegy 9400 új emlődaganatos megbetegedést diagnosztizálnak, ezért különösen fontos, hogy minél többen éljenek a korai felismerést segítő vizsgálatok lehetőségével.
A közös séta a figyelemfelhívás mellett a közösségi összefogásról is szólt. A szervezők üzenete szerint az időben felismert betegség jóval nagyobb eséllyel kezelhető eredményesen, a rendszeres szűrések pedig életeket menthetnek.
A rendezvény a Templom téren közös lufieregetéssel zárult, majd a résztvevőket pogácsával és forró teával vendégelték meg.

