A tudomány és a hit kapcsolatáról, az emberi élet különlegességéről és a személyes felelősségről tartott előadást id. prof. Dr. Kellermayer Miklós sejtkutató, a Pécsi Tudományegyetem emeritus professzora a komlói Német Klubban. Az eseményt a Komlói Római Katolikus Plébánia szervezte.
Az „Elmélkedés a létsíkokról” című előadásában a professzor az ember testi és lelki dimenzióinak kapcsolatát, a teremtett világ eredetét, valamint a hit és a tudomány közötti párbeszéd lehetőségeit járta körül.

Gondolatmenetében hangsúlyozta, hogy minden ember egyedi és megismételhetetlen személy, akinek szabadsága felelősséggel is jár. Kitért napjaink társadalmi és erkölcsi válságaira, valamint a keresztény hitnek az emberi élet értelmezésében betöltött szerepére is.
Dallos Tamás plébános az esemény kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a tudományos kutatás számos ismert gondolkodó életében kapcsolódott össze a hit kérdéseivel. Kiemelte, hogy különleges jelentősége van annak, amikor egy ma élő tudós személyesen osztja meg hitével kapcsolatos tapasztalatait.

