A versenyt Ignácz Attila és Tóth László párosa nyerte meg. A legjobb komlói eredményt Goricsánecz Elián érte el Holger Kremhöller párjaként, akik az ötödik helyen végeztek.
Nagy volt a forgalom a hétvégén a KH-ban, ugyanis a T20 Darts Club idei első versenyét rendezte meg. A régióból rengeteg játékos állt a dobóvonal mögé: összesen 31 páros nevezett a viadalra.
A párosokat három 8 fős és egy 7 fős csoportba sorsolták, amelyekből a legjobb hat jutott tovább. A csoportok első két helyezettjének nem kellett játszania a legjobb 32 között, ők automatikusan a legjobb 16 közé kerültek. A csoportharmadikok a hatodik, a csoportnegyedikek pedig az ötödik helyezettekkel mérkőztek meg.
A csoportmérkőzések két nyert legig zajlottak, az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 32 között ez három nyert legre emelkedett, majd a legjobb 16 között négy nyert legig tartottak a mérkőzések.


A verseny során összesen nyolc 180-as dobás született, amelyek közül kettőt Jóni Milán ért el, ráadásul egymás után. Száz feletti kiszállóból négy is volt a nap folyamán. A legmagasabb kiszállót Lénárt József dobta, 152 pontról.
A döntőt az Ignácz Attila – Tóth László páros nyerte meg Vas Levente – Szepesi Zsolt kettőse ellen.
A verseny végeredménye: 1. Ignácz Attila/Tóth László 2. Vas Levente/Szepesi Zsolt 3. Farkas Gábor/Kisgéczi Károly és Vadas Róbert/Boros-Gyevi Attila

T20 Darts Club versenyzőinek eredménye:
5. helyezés: Goricsánecz Elián(T20) / Holger Kremhöller
9. helyezés: Szabó István (T20) / Szabóné Rózsa (T20), Konyári Zsolt (T20) / Tkálecz Milán, Szántó
Csaba (T20) / Czékmány Tibor, Szeitz Gábor (T20) / Jóni Milán
17. helyezés: Kirch Szilárd (T20) / Horvát Béla
25. helyezés: Sinkovics Tamás (T20) / Fülöp Tibor (T20), Imre Tibor (T20) / Kis-Iván Gergő (T20)
További komlói eredmények:
9. helyezés: Nikola Zoltán/Nikola Patrik
17. helyezés: Pap Balázs/Molnár Dániel, Balázs Marcell/Kugelmann Zsombor, Ferencik
Roland/Turkovics Attila,
25. helyezés: Turkovics-Elter Vivienn/Turkovics Krisztofer, Karacs Attila/Tolnai Zsolt

