Az RX Holding Komló 7–8-as vereséget szenvedett a bajnok Tolna Futsal Club-tól. A mérkőzés után díjátadóval és a szurkolókkal való közös ünnepléssel zárta a szezont bronzérmes csapatunk.
A bajnokság utolsó mérkőzését játszotta az RX Holding. Nem is zárhattuk volna rangosabb ellenféllel a bajnokságot, hiszen az idei sorozat győztesével mérkőzött meg csapatunk.
Remekül kezdtük a találkozót: tíz perc elteltével már 3–0-ra vezettünk, és úgy tűnt, kézben tartjuk a mérkőzést. A Tolna azonban magára talált, és amilyen gyorsan elhúztunk, olyan gyorsan vissza is kapaszkodott ellenfelünk. Hat perc alatt kiegyenlítettek, így ismét nyílttá vált a találkozó. A félidő utolsó percében mindkét oldalon született még egy-egy gól, így a szünetben 4–4 állt az eredményjelzőn.

A második játékrész vendéggóllal indult, így a mérkőzés során először a Tolna került előnybe. Ez azonban nem szegte kedvünket: Catrone és Sághy találataival gyorsan visszavettük a vezetést. A 34. percben a vendégek ismét egyenlíteni tudtak, így 6–6-os állásról fordultunk rá az utolsó öt percre. Dénes-Gál egy kipattanót értékesítve újra előnyhöz juttatta csapatunkat, de az öröm nem tartott sokáig, a Tolna hamar válaszolt. A hajrában végül a vendégek szerezték meg a győztes gólt, beállítva ezzel a 7–8-as végeredményt.

Egy fantasztikus szezont követően az RX Holding Komló a harmadik helyen zárta a Futsal NB III Közép csoportját. A csapat 28 pontot gyűjtött, kilenc győzelem, egy döntetlen és hat vereség mellett. A mérkőzést követően éremátadó és ajándékozás is színesítette az ünneplést a szurkolókkal.
FUTSAL NB III, DÉL-NYUGATI CSOPORT 18. forduló
RX Holding Komló Futsal – Tolna Futsal Club 7-8 (4-4)
KOMLÓ: Gerber – Vörös 1, Sághy 2, Mánya 1, Rádi Csere: Farkas, Romvári, Magyar, Catrone 1, Lakatos 1, Dénes-Gál 1, Győrfi
Gólszerzők: Sághy 5’ 33’, Mánya 6’, Lakatos 8’, Vörös 20’, Catrone 23’, Dénes-Gál 35’

