Döntetlennel búcsúzott a hazai közönségtől kézilabdacsapatunk. Bár mindkét együttes is vezetett már 4 góllal, mégis csak 1 pontot zsebelhettek be a hosszú szezon utolsó előtti mérkőzésén.
Üzent a csapat a szurkolóknak: „?(áthúzva) NB I” állt azon a pólón, amit a komlói játékosok a bemelegítésre fricskaként vettek fel a szurkolók korábbi transzparensére válaszolva. (Természetesen a trikók a nézők között lettek kiosztva a mérkőzés elején – a szerk.)
A szurkolók viszont a csapatok bemutatását követően ajándéktárgyakkal búcsúztak el az egyiptomi Mohammad Sanadtól, aki a Komló mezét cseréli fel egy másikra a nyáron egy BL-induló csapat kedvéért.
Elsősorban a támadókról szólt a mérkőzés első szakasza: 12-szer zördültek meg a hálók a 10. percig. Ekkor kettős emberelőnybe kerültünk, ám gólt mégis a Gyöngyös szerzett Kovacsics révén. Szomorú esemény történt a 13. perc elején. Sajnos a szélről berepülő Sanad megsérült – már nem tudta folytatni a játékot.
11-11-et követően Semikov pillanatai következtek. Az ukrán/orosz játékos ismét rátalált a góllövés ösvényére, rövid időn belül háromszor is betalált. Nagyban neki köszönhető, hogy 17-15-tel fordulhattunk.
Jerkovic-gólokkal kezdődött a második félidő – a horvát légiós már 8-nál tartott ekkor, és hol volt még a vége.
23-19-es vezetésünknél alaposan átalakította csapatunkat Kilvinger Bálint. Úgy tűnt, nem jön be elgondolása, hiszen az 52. percben már 28-24-re vezetett a Gyöngyös. Ziccerek maradtak ki, eladott labdákból indulhatott a vendégcsapat, amely már-már úgy tűnt elviszi a két pontot. Négy perccel a vége előtt azonban még egyszer nekidurálta magát csapatunk. Huszáros hajrával egyenlített, s mentette meg az egyik pontot a nem túl acélos Gyöngyössel szemben.
Kézilabda NB I. Rájátszás 13. forduló:
SPORT36-KOMLÓ – B.BRAUN GYÖNGYÖS 31:31 (17-15)
Városi Sportközpont, 600 néző V: Dobrovits, Tájok
SPORT36: Granic – Sanad 1, JERKOVIC 11, TRKULJA 2, NAGY Z. Markovic 5/4, Szögi
Csere: Selymes (k), SEMIKOV 8, Sebestyén 1, Oszlár 1, Sunajko 1, Marcsek, Wéber 1, Potic.
Vezetőedző: Kilvinger Bálint
A Gyöngyös legeredményesebb játékosai: Kovacsics 6, Koller 4.
Hétméteresek: 4/4 illetve 4/4 Kiállítások: 10 perc, illetve 4 perc
A mérkőzés alakulása: 5.p 3-3, 10. p 5-7, 15.p 8-7, 20.p 10-10 25.p 13-12 35.p 19-17 42.p 23-19 45.p 23-22 52.p 24-28 55.p 26-30
Kilvinger Bálint: – Sajnálom, hogy nem tudtunk győzelemmel búcsúzni hazai közönségünktől, pedig ehhez csak a helyzeteinket kellett volna értékesítenünk.
A forduló további eredményei: Mezőkövesd – PLER 30-25, Balmazújváros – Orosháza 21-26 Cegléd – Eger (vasárnap játsszák)
A PLER vereségével – az Egerhez hasonlóan – kiesett az NB I-ből