Három napon át a klasszikus zene és a tehetséggondozás állt a komlói kulturális élet középpontjában: november 5. és 7. között rendezték meg a hatodik ClassiKo Klasszikus Zenei Fesztivált a Tóth Ferenc Színház- és Hangversenyteremben. A rendezvénysorozat idei tematikája Bartók Béla születésének 145. évfordulója előtt tisztelgett.
A fesztivál megnyitóján Korbuly István, a rendezvény házigazdája köszöntötte a közönséget a szervezők – a Concerto Komolyzenéért Alapítvány és a Kaptár Művelődési Központ – nevében. A programot Bartók Béla zongorajátékát bemutató archív felvétel nyitotta meg, megadva az eseménysorozat alaphangját. Fuchs Diána zongoraművész-tanár, a fesztivál megálmodója és művészeti vezetője köszöntőjében az összetartó közösség és a minőségi zene szerepét méltatta. Kiemelte: a ClassiKo az évek során határokon átívelő szakmai és baráti műhellyé érett.
Polics József polgármester beszédében Komló kulturális hagyományait és az összefogás erejét hangsúlyozta. Rámutatott az épület szimbolikus évfordulójára is: a fesztiválnak otthont adó színház- és hangversenytermet éppen 44 évvel korábban, 1982. november 5-én adták át a városnak. Hozzátette, a rendezvény nem csupán magas színvonalú koncerteket kínál a komlóiaknak, hanem közvetlenül támogatja a zenei pályára készülő fiatalok kibontakozását is.
A nyitóesten Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész lépett pódiumra, akinek zongoraestje méltó felütést adott a programoknak. Pénteken a szakmai és ismeretterjesztő programok vették át a főszerepet: a Kaptárban hangszerkiállítás és -vásár várta a látogatókat, délután Bősze Ádám zenetörténész tartott telt házas előadást „Nagy zenészek, nagy szerelmek – Bartók” címmel, az estét pedig a Bartók-műveket jazz-átdolgozásokban megszólaltató Sárik Péter Trió koncertje zárta.
A rendezvény zárónapján a jövő ifjú tehetségeié volt a főszerep. A szombati gálakoncert felvezetéseként Fuchs Diána fontos szakmai mérföldkövekről számolt be: értékes partnerség kezdődött a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Tanszékével – külön köszönetet mondva dr. Szendrői Zsuzsannának –, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum zenei tanszakával. A fesztivál nemzetközi kapcsolatrendszere is tovább bővült: bemutatták a rendezvény olasz vendégét, Giovanni Calabresét, a dél-olaszországi MusicArte fesztivál alapítóját és művészeti vezetőjét, akivel közös ösztöndíjprogram keretében idén az észak-macedóniai Irina Davidovska zongoraművész fellépését támogatták.
Korbuly István a záróhangversenyen összegezte a ClassiKo Akadémia munkáját. A Kőrtesi András zongoraművész-tanár által vezetett mesterkurzus mellett idén új elemként mutatkozott be az improvizációs műhely, ahol Szalai Klára zongoratanárnő kalauzolta el a résztvevőket a zenei rögtönzés világába. A zárókoncert első felében az improvizációs műhely fiataljai, majd a mesterkurzus növendékei és a meghívott tehetségek léptek színpadra, kivívva a közönség elismerését.











A fesztivál főszervezői kifejezték köszönetüket a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Komlóért Egyesületnek, Komló Város Önkormányzatának, a rendezvény főtámogatójának, a Caadex Kft.-nek, valamint a bécsújhelyi Bösendorfer Zongoramanufaktúrának és a Kaptár Művelődési Központnak a támogatásért és a partnerségért.
Kiemelt kép: Kaptár Művelődési Központ

