KÉZILABDA – A lesújtó nyári hírek után szinte győzelemmel ér fel, hogy pénteken már a bajnokság keretében pályára léphetünk Cegléden. A jelenleg működő edzők közül megkockáztatható, hogy Péter Szabó Dávidnak volt a legnehezebb dolga a nyári felkészülési időszakban. Kevesebb mint másfél hónap alatt kellett csapatot formálnia a megmaradt játékosokból. Interjú vezetőedzőnkkel:
Kimondható, hogy már az siker, hogy itt szeptember elején egyáltalán kézilabdáról beszélgethetünk?
Fogalmazhatunk így is. Örülünk, hogy itt vagyunk és kezdődik a bajnokság.
Rendkívül fiatal csapatunk van. Mit tudtál kihozni ilyen rövid idő alatt a rendelkezésedre álló keretből?
Igen, a csapat átlagéletkora folyamatosan csökkent, végül az átlag 22 év lett a nyár végére. Hosszú távon szeretnénk minél több saját nevelésű játékost beépíteni. Hozzátartozik a krónikákhoz, hogy gyakorlatilag hetente cserélődött a társaság a felkészülés kezdete óta. Így igen nehéz volt bármilyen taktikai formációt összetenni. Mondhatjuk, hogy augusztus utolsó két hetében rajzolódott ki a végleges keretünk. Nyilván most idő és türelem kell, hogy minden és mindenki a helyére kerüljön.
Kitartottál amellett, hogy a kiesés után is NB I-es szintű és számú felkészülést vezényelsz a fiúknak. Ezt támasztotta alá, hogy nívós, Premijer Ligás horvát ellenfelekkel is találkoztuk a tesztmeccseken. Milyen tapasztalatot szűrtél le ezekből?
Ezt is ketté kell osztani. Ugyanis az első három felkészülési meccsen nem azok a játékosok szerepeltek a csapatban, mint az utolsó kettőn. Tehát menetközben is változott a szerkezet. Az látszik, hogy még elég hullámzó a játékunk, de nyilván ez a közös gyakorlás hiánya is. Vannak kimondottan jó dolgaink és fiatalokra jellemző kapkodások, illetve türelmetlenségek. Fontos, hogy pozitív irányba változtassunk, és ezeket a hatalmas kilengéseket megpróbáljuk mérkőzéseken belül elkerülni.
Mik lehetnek az értékei a fiatal csapatunknak?
Mindenképpen egy fegyelmezett, hajtós csapatot szeretnék a pályán látni, amely az utolsó pillanatig hajt és küzd. Az biztos, hogy lépésről lépésre, félidőről félidőre, fordulóról fordulóra kell haladjunk.
Milyen célokat lehet megfogalmazni mindezek után?
Nehéz bármit mondani, mert igazán időközben derülnek ki az erőviszonyok. És közben mi is formálódunk. Folyamatosan kell beépíteni a kettőssel és a kölcsönben itt játszókat. Nekünk minden mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy győzelmet szeretnénk aratni, mert ez fog mentálisan bennünket előre vinni.
Ceglédre az első fordulóban gyakorlatilag a bajnokesélyeshez utazunk.
Így van. Egy nagyon nehéz mérkőzés lesz. A Cegléd az egyik favoritja a bajnokságnak. Megpróbáljuk az oroszlán bajszát megpiszkálni, és meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. De ne felejtsük el, hogy mi még az összeszokás fázisában vagyunk.

