Később kezdődhet a mecsekjánosi templomtorony felújításának következő szakasza, mivel a toronyban jelentős állományban élő védett denevérek jelenleg szaporodási időszakukat töltik.
A helyszíni természetvédelmi egyeztetésen elhangzott, hogy a templomban közönséges denevérek (Myotis myotis) élnek, ezért a vonatkozó jogszabályok alapján a zajjal és rezgéssel járó munkálatokat, valamint a padlásteret érintő tevékenységeket augusztus 15-ig fel kell függeszteni. A felújítás csak ezt követően folytatódhat.
Schalpha Anett önkormányzati képviselő elmondta, hogy a beruházás három ütemben valósul meg. Az első szakasz már megkezdődött, ennek költségeit a Pécsi Egyházmegye finanszírozza. Ebben az ütemben a templom statikai megerősítése, valamint az épület körüli vízelvezetés kialakítása történik meg.
A második ütemben – várhatóan a természetvédelmi korlátozás lejártát követően – Komló Város Önkormányzata pályázati forrásból, mintegy 15 millió forintos támogatás felhasználásával végzi el a templomtorony felújítását és külső festését.
A beruházás harmadik ütemében a templom belső festése készül el. Erre a célra 16 millió forintos támogatást nyert a Német Nemzetiségi Önkormányzat, amely ennél a fejlesztési szakasznál a támogatás kedvezményezettje.

