Újabb szakaszához érkezik a 48-as tér és környezetének felújítása. Október 19-én, hétfőn megkezdődnek a projekt negyedik ütemének munkálatai, amelyek során a Zengő áruház körüli útszakaszok és a Piramisház mögötti parkolók kapnak új aszfaltburkolatot. A kivitelezés várhatóan október 28-ig tart, ez idő alatt jelentős forgalmi és parkolási korlátozásokra kell számítani.
A tavasszal megkezdett belvárosi rekonstrukció során már megújultak a tér burkolatai, zöldfelületei és utcabútorai. A nyári hónapokban a Piramisház mögötti tömbbelsőben és a kapcsolódó területeken folytatódtak a munkálatok.
A most induló negyedik ütemben a Dózsa György utcától a Zengő áruház környezetén át a belső parkolókig újulnak meg az útfelületek. A kivitelezők először a meglévő aszfaltburkolatot marják fel, majd az előkészítő munkákat követően új burkolatot terítenek.
Teljes lezárásokra kell számítani
Komló Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint a munkálatok idejére lezárják a Dózsa György utcai csatlakozó ágat, a Piramisház mögötti nagyparkolót, valamint a Zengő áruház mögötti és melletti összekötő útszakaszokat.
A korlátozások a Kossuth Lajos utca 93–101. számú társasházak előtti egyirányú utcát is érintik, ahonnan a lezárt szakasz felé ideiglenesen nem lehet kihajtani.
A Táncsics Mihály utcai családi házak és az ott található garázssor megközelítése a munkálatok teljes időtartama alatt biztosított marad.
Hétfő reggelig el kell hagyni az érintett parkolókat
A Városgondnokság és a kivitelező arra kéri az autósokat, hogy október 19-én, hétfőn reggelig hagyják el gépjárműveikkel a lezárásra kerülő útszakaszokat és a Piramisház mögötti parkolót, hogy a munkálatok akadálytalanul megkezdődhessenek.
A kivitelezés ideje alatt fokozott figyelmet kérnek a közlekedőktől. A kihelyezett kordonokat és forgalomtechnikai jelzéseket minden esetben be kell tartani, különös tekintettel a frissen aszfaltozott felületekre, amelyekre csak a burkolat megfelelő kihűlése után lehet ráhajtani.
A kieső parkolóhelyek pótlása érdekében az önkormányzat egyeztetéseket folytat a Magyar Közúttal annak lehetőségéről, hogy a Kossuth Lajos utca egy meghatározott szakaszán, az egyik forgalmi sávban ideiglenesen engedélyezzék a megállást. Az intézkedés a felújítás miatt lezárt parkolók és útszakaszok okozta parkolási nehézségeket enyhítené. Az egyeztetések jelenleg is zajlanak, így az ideiglenes megállási lehetőségről még nem született végleges döntés.

