Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Külön tisztelettel és szeretettel köszöntöm e jeles napon a mi Feri bácsinkat!
„Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázslatos rendhagyás. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme” – vallja Márai Sándor. 1823-ban e napon fejezte be a szatmárcsekei szoba csendjében az akkor 33 éves Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, mely Erkel Ferenc zenéjével valódi magyar néphimnusszá vált, s legyünk bárhol a világon összeköt bennünket, egyetlen magyar embert sem hagy érintetlenül, tiszteletet adunk neki és másoktól is megköveteljük azt. A magyarság Himnusza az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép közbenjáró imádsága a mi megtartó Istenünkhöz. Nemzeti imádságunk születése napját, január 22-ét, legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává, mely felhívja a figyelmet tárgyi, szellemi értékeinkre.
Németh László ekként vélekedett: „A kultúra nem ismerethalmaz, amelyet zsákolnak, tengelyen vagy hajón átszállítanak a szomszéd országba. A kultúra egy nagy néptest életében kialakult szellemi és erkölcsi szokásjog: ízlés, etikett, gondolkozásmód, amelyben éppolyan otthonosan kell éreznünk magunkat, mint a bőrünkben. A műveltség nem ünneplő ruha, melyet hordani kell. A műveltség a helytállás eszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A kultúra – étkezési kultúra, lakáskultúra, egészségkultúra, közlekedési kultúra, munkakultúra, jogi kultúra, politikai kultúra, viselkedéskultúra – az életünk mintázata, mely szerint mindennapjainkat éljük, megkülönböztet bennünket más népektől, őrzi egyediségünket. Gondoljunk csak a déli temperamentumra, az angol kimértségre, a német precizitásra, a magyar találékonyságra, az olasz, a magyar vagy a kínai konyha specialitásaira.
A magyar kultúra bennünk van, minden szavunkkal, cselekedetünkkel alakítjuk azt, hatalmas erőforrásunk, melyre építhetünk, melyre építenünk kell, s melynek megőrzése, továbbadása mindannyiunk kötelessége, hisz csak így válhatunk a világ kultúrájának egyenrangú részeseivé. Ahhoz, hogy más nemzetek, népek kultúráját tisztelni tudjuk, először a saját kultúránkat kell megbecsülni.
Nem szabad elfelejtenünk, annak idején, a reformkorban Kölcseyék a magyarságtudat erősítése legfontosabb eszközének a magyar nyelv ügyét tartották. Nagyjaink felismerték, hogy magyar kultúra nem létezhet magyar nyelv nélkül. A nyelvünk a legnagyobb nemzeti kincsünk, mely vagyoni, társadalmi helyzetünktől, lakóhelyünktől függetlenül a miénk, magyaroké.
„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”- szögezte le Kosztolányi.
A magyar kultúra igazi tartalmát a zene, az irodalom, a történelem, a múltunk és hagyományaink mellett az anyanyelvünk, a magyarságtudatunk, értékeink, és emberségünk adja.
A mai világunkban – ahol az instant tömegkultúra elmetompító, olcsó termékei gátlástalanul törnek előre, ahol a fogyasztói társadalom szinte észrevétlenül, de annál alattomosabban szorítja ki a minőséget az élet számos területéről, ahol trendi a közvetlen beszélgetések helyett jelekkel tarkított üzenetekben kommunikálni – az igényes kultúra az egyedüli, ami tartást, kapaszkodót, eligazító bizonyosságot adhat. A kultúrához azonban kellő akarattal, erőfeszítéssel, műveltséggel lehet eljutni.
Tisztelt Ünneplők!
A mai nap alkalom arra is, hogy tükröt állítsunk magunk elé, számvetést készítsünk:
- valóban őrizzük-e édes anyanyelvünket vagy engedünk a szupcsi, tali és társai térhódításának
- kellő tisztelettel fordulunk-e hagyományainkhoz és megteszünk-e mindent azért, hogy továbbadjuk őket
- megtanítjuk-e gyermekeinket a tiszteletre, az őszinteségre, az egyenességre, a felelősségvállalásra, településünk, hazánk szeretetére,
- az igényes kultúrára, a tanulni vágyásra neveljük-e őket.
Mi magyarok, büszkék lehetünk több mint ezeréves hagyományainkra, van miből merítenünk, hisz gazdag örökséget hagytak ránk, mellyel megmaradásunk érdekében jól kell tudnunk gazdálkodni.
A kultúra összetevői nem másodlagos kérdések, nem holmi formális, díszítő elemek egy nép, egy nemzet életében. Ellenkezőleg: ha a kultúra nemes és jó, nemesebbé és jobbá teszi az embert – a nemzetet –, ha alantas és rossz: alantassá és rosszá. Csoóri Sándor ekként fogalmazott: „a kultúra rendszer, hajlam, örökség, kormányzó erő”!
Tisztel Hölgyeim és Uraim!
Számunkra mindig is fontos volt, hogy az igényes kultúra otthonra leljen városunkban, ehhez megteremtettük a működési, tárgyi feltételeket. Az elmúlt években számos rendezvénnyel megmutattuk ország-világnak, értékteremtő munka folyik Komlón. Az óvónők, tanítók, tanárok, közművelődési alkalmazottak, a helyi civil szervezetek a kultúra őreiként tevékenykednek.
Külön köszönöm elhivatottságukat, mindennapi helytállásukat és erőfeszítéseiket, melyet annak érdekében tesznek, hogy egyre többen éljék meg hagyományainkat. Ők azok, akik a kultúra ápolásával és újrateremtésével a legtöbbet teszik azért, hogy mi, komlóiak képesek legyünk a jövőben is magyar módon cselekedni, leküzdeni az új kihívásokat és értékeket teremteni, amelyek boldogabbá teszik az életünket, mindennapjainkat.
Ma, amikor a nemzetállamok létjogosultságát kérdőjelezik meg, Európára a keresztény gyökereitől elszakító maszlagot akarnak rá- erőltetni, különösen fontos, hogy helyén legyen a szívünk és a hagyományainkat megélve a lángot továbbadjuk! Jellegzetes magyar kultúránk nélkül ugyanis elveszünk, beolvadunk, megszűnik egyediségünk, szemellenzős fogyasztókká süllyedünk. Mindannyiunk kötelessége tehát megismerni a saját kultúránkat, megélni és továbbadni, hiszen aki ősei hagyományát élteti és továbbadja, nemzetének teszi a legnagyobb szolgálatot.
Kodály Zoltán a „Magyarság a zenében” című tanulmányában írt gondolataival kívánok mindannyiuknak tartalmas estét: „Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!