Az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny (1. rész)
A hatvanöt év során rengeteg győzelemnek, kiváló helyezésnek örülhettünk országos tanulmányi versenyeken. A győztesek közül várjuk olyanok jelentkezését, akik szívesen írnák meg élményeiket ezzel kapcsolatban. A sort az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati versennyel kezdjük, mely az egyik legrangosabb, legösszetettebb verseny magyarból.
A versenyzőknek először egy nyelvtani, nyelvhelyességi, helyesírási feladatlapot kell megoldaniuk, majd a szóbeli fordulóban közönség, köztük a szakértő zsűri előtt kell egy 3 perces szónoki beszédet előadniuk, melynek szövegét ők maguk írják, szerkesztik a helyszínen egy választott témából.
Nem csoda, hogy nem könnyű találni olyan tanulókat, akikben megvannak mindezek a képességek, ráadásul jó kiállásúak, jó előadók.
Éppen ezért nagy öröm számunkra, hogy több tanítványunk is eljutott az országos döntőre, és ott „Széphalom” plakettet kapott.
A visszaemlékezéseket a legfrissebb és a –rendelkezésünkre álló- legrégebbi győztesekkel kezdjük. (Az írásokat két részletben közöljük.)
Váczi Péter (2013)
Mindig örömmel tölt el, ha középiskolás éveimre gondolok vissza. 2010 és 2015 között koptattam a Nagy László Gimnázium padjait, ami a szükséges tudás mellett rengeteg csodálatos emlékkel is megajándékozott. Szívesen elevenítem fel az őszi túrákat, a közös zenéléseket Dunai tanár úrral, az angol OKTV-ket, vagy a mindig parádés hangulatú sportnapokat; az Édes anyanyelvünk verseny viszont talán mindegyiknél különlegesebb számomra.
2012-ben indultam először, és Ignáczné Somogyvári Szilvia tanárnő emberfeletti erőfeszítéseinek is köszönhetően a közös munkánk megyei második helyet ért, a következő esztendőben pedig egyenesen a dobogó legfelső fokára állhattam.
A kárpát-medencei döntőt hosszú hetek, hónapok kemény munkája előzte meg; megannyi gyakorlással töltött óra a Kölcsey teremben a tanárnővel (aki esetleges lustaságom ellenére sem mondott le rólam soha), és tanítás után otthon édesanyámmal is (aki pedig a legnehezebb pillanatokban is mindig maximálisan támogatott).
Az utazás előtti napon alig tudtam aludni, olyan izgatott voltam, a fejem tele volt nyelvtani szabályokkal és Sátoraljaújhellyel, a verseny viszont minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Már érkezésünkkor határtalan vendégszeretettel fogadtak: élénken él bennem az, megtekintettük a „Sodrásban” című színdarabot a Latabár Színházban, másnap pedig a Maros Művészegyüttes szórakoztatott minket egy táncos számmal. Eleinte kicsit tartottam tőle, hogy nehezen fogom találni a helyem a sok eminens diák között, de kellemes csalódás ért, értékes barátságokat kötöttem, remekül éreztem magam.
A két részből álló megmérettetés első felében egy nyelvtani feladatlapot kellett kitöltenünk, ami igazán embert próbáló feladatnak bizonyult, de szerencsére nagyon jól sikerült. A jó eredmény eléréséhez viszont óriási szükség volt a szóbeli teljesítményemre is. A „Te fent vagy a facebookon?” témát választottam, és az illusztris zsűrinek rögtönzött előadást tartottam a közösségi média előnyeiről, veszélyeiről, a témát több oldalról is megközelítve. Nagyon élveztem ezt a részét: mindig is sokat beszéltem a környezetem szerint, mindig szerettem előadni, szóval testhezálló volt a feladat.
A zárónapot soha nem fogom elfelejteni, szerencsém volt megtekinteni Kazinczy Ferenc mellszobrát Széphalmon az eredményhirdetés előtt. A tanárnő és édesanyám is megnyugtatott, hogy már Sátoraljaújhelyre eljutni is hatalmas büszkeség, de értelemszerűen nyerni szerettem volna. A ceremónia részleteiből nem emlékszem mindenre, úgy izgultam, hogy majdnem elájultam, de amikor meghallottam a nevemet a díjazottak névsorában, az felemelő érzés volt. Ugyan az érdemplakett csak hab volt a tortán a remek hétvége után, mégis egészen megható volt számomra, hogy én lehetek az, aki hazaviszi a kitüntetést a Gimnáziumnak, Somogyvári tanárnőnek és édesanyámnak, és ezzel visszaadhatok egy keveset abból a törődésből, odafigyelésből, amit az esztendők során kaptam.
Minden jelenlegi és leendő gimnazistát bátorítok arra, hogy próbálja ki magát ezen a versenyen. Örök élményt fog nyújtani, és ki tudja, talán olyan tehetséget, képességeket fogtok felfedezni magatokban, amikről nem is tudtátok, hogy bennetek van.
Lázár László
Az Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny, harminc év távlatából
… soha nem felejtem… de nem is emlék, valójában életem meghatározó élménye, hivatásom egyik jele és kísérője volt e többször ismétlődő szép folyamat.
Mindig hónapokkal előtte kezdtünk készülni Szilvi nénivel. Az iskolaidőn kívül, sokféle helyen, nem egyszer a lakásán találkoztunk, igazi, mindenki-által-vágyott-szeretett tanár-diák kapcsolatban alakultunk. Közösségben dolgoztunk, miközben tiszta szerepekben, kísérőként és kísértként szövetkeztünk. Formálódni volt érdemes szellemileg (pl. nyelvtan, nyelvhelyesség…), lelkileg (pl. sok ember előtt magabiztosan beszélni, önmagamra találni és megmaradni…) és testileg (pl. hetekig kitartani, megtanulni egyenesen állni, a retorikai peremfeltételekre figyelni) – míg el nem jöttek a verseny napjai. Ismeret, attitűd, magatartás, felelősségvállalás; mindegyik kompetencia-területemet kérte-fejlesztette. Sok diáktárs, embert-formáló izgalom, nagyszerű zsűri, máig bennem csengő pillanatok, helyzetek… s ez évről évre, mindig másképpen ugyanúgy… ajándékosan.
… hálás vagyok érte.