A Komlói Német Nemzetiségi Önkormányzat – a Nagy László Gimnázium diákjai és a Liederkranz kórus közreműködésével – tartott megemlékezést a németek kitelepítésének évfordulóján. Hetvenhét évvel ezelőtt, 1946. január 19-én indultak az első szerelvények a budaörsi vasútállomásról a szülőföldjükről elűzött, és szinte minden vagyonuktól megfosztott magyarországi németekkel.
Az emléknap alkalmával Komló Város Önkormányzat, a Komló Összeköt Egyesület, a Komlói Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint városunk német nemzetiségi oktatásában érintett intézmények képviselői helyeztek el virágot a Német Klub emléktáblájánál.
A koszorúzást követően dr. Márkus Beáta történész a Német Klubban tartott „A magyarországi németek elhurcolása és elűzetése” című előadásában világította meg a kitelepítések történelmi előzményeit, összefüggéseit. Dicsérte a 18. században hazánkba érkező „dunai svábok” szorgalmát, technikai tudását. Kiemelte a magyarországi németek 1848/49-es szabadságharc idején mutatott hűségét. Kitért a két világháború utáni asszimilációs politikára, a kényszersorozásokra, a háborút követő evakuálásokra. Részleteket osztott meg a „Málenkij robotban” résztvevők sanyarú sorsáról.
A kollektív bűnösség elvén hozott döntés a Magyarországon élő németség jelentős részét – mintegy 185 ezer főt – a romokban heverő Németországba (nagyobb részét az akkori NSZK, és mintegy 50 ezer főt az NDK területére) deportáltak.