A Himnusz születésének 200. évfordulóján a Közösségek Házában rendezett városi ünnepségen adtak át kitüntetéseket.
Kölcsey Ferenc kétszáz éve, 1823. január 22-én tisztázta le a Himnusz kéziratát, ebből az alkalomból országszerte, így Komlón is megünnepelték a magyar kultúra napját.
A Himnusz elhangzását követően Polics József polgármester mondott ünnepi köszöntőt. Beszédében kiemelte: „a Himnuszunk a nemzeti összetartozás egyik fontos alappillére, a több mint ezeréves magyar államiság nemzeti jelképe. Nemzeti imádságunk az, mely összeköti a magyarságot, legyünk a világ bármely szegletén. Egy örökérvényű viszonyítási pont minden generáció számára”. Polics József köszöntőjében utalt Komló gazdag kulturális életére, a városban e körben zajló fejlesztésekre, a Kaptár építésére, a múzeum fejlesztésére, melyek a nehéz gazdasági helyzetben is töretlenül folynak. „Ez a mi befektetésünk a jövőbe!” – hangsúlyozta.
„A magyarok kultúrája minden magyaré, bárhol is élnek, a kulturális események minden magyarhoz szólnak, vagy kellene, hogy mindenkihez szóljanak. A kultúra megkülönböztetés nélkül mindenkié” – adott hangot meggyőződésének dr. Barbarics Ildikó, önkormányzati képviselő, a Komló Összeköt Egyesület frakcióvezetője ünnepi beszédében.
A képviselőnő a komlói kulturális élet gazdagságát ecsetelte, melynek itteni művelői számos helyi és országos elismerést kivívva váltak az országos és a magyar kultúra értékévé. Kalász Márton gondolataival zárta beszédét: „a magyar kultúra napja a tisztelet felismerésének a napja egyben. A magyar kultúra legyen olyan fogalom, ami ebből a napból elindulva egész éven át inspirál minket arra, hogy egymás mellett dolgozzunk, alkossunk. És említsük úgy ezt a fogalmat, hogy van is, lesz is, aki fogadja ezeket az alkotásokat.”
A kultúra napja alkalmából díjazottakat is köszönthettek az ünnepségen. Komló Város Közművelődésért kitüntetést a képviselő-testület idén Murka Gyulának, a Gipsy Rock Band zenekar alapítójának, gitáros énekesének, a komlói zenei életben végzett több évtizedes munkássága elismeréséül adományozta. A gitáros 1973-ban költözött Komlóra, majd alapító tagja volt az országos hírű 5LET zenekarnak. A díjazott később a Nomád Blues Rock néven játszó zenekarban blues játékával örvendeztette meg nem csak a komlói közönséget. A kitüntetést Polics József polgármester és Kispál László alpolgármester adta át.
A Közösségek Háza közössége idén is odaítélte az „Év Ásza”-díjat. A 2015-ben életre hívott elismerést Bohuny Tibor méhész kapta meg, aki a Méhész Egyesület elnökeként, hosszú évek óta szervezi a mézes rajzpályázatot; méhészeti előadásokkal, méz kóstoltatókkal színesíti a nyári napközi programjait. A Babusgató, a KH baba-mama csoportjának pótolhatatlan és utánozhatatlan Mikulása. Az elismerést Horváth Éva az Év ÁSZ-a díj megálmodója és Aranyos László intézményvezető adta át.
A magyar kultúra napja ünnepségen köszöntötték Korbuly Istvánt, a Közösségek Háza munkatársát, akit a közművelődés területén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért a Magyar Népművelők Egyesülete Baranya Megyei Szervezete néhány napja a Lemle Géza-díjjal ismert el.
Az ünnepséget Dévényi Ildikó és Németh János (képünkön), a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek verses műsora tette teljessé.