
Komló Város Önkormányzata és a Magyar Vöröskereszt Komlói Területi Szervezete közösen adománygyűjtést szervez az ukrajnai menekültek részére.
„Évek óta szoros együttműködésben dolgozunk a komlói vöröskereszt munkatársaival annak érdekében, hogy segítsünk a rászorulókon. Az ukrán-orosz konfliktus miatt több százezer ember hagyja el az otthonát, amelynek következtében rengetegen érkeznek a határhoz, akikről gondoskodnunk kell” – tette hozzá az adománygyűjtéshez Polics József polgármester.
Az elmúlt hetekben már jelentős mennyiségű adomány gyűlt össze, amely folyamatosan biztosítja a határon az utánpótlást, azonban az akció nem áll meg, folytatódik az élelmiszercsomagok és tisztálkodási szerek gyűjtése, hiszen egyre többen érkeznek határainkhoz a háború elől menekülve.
„Komló a tavalyi évben elnyerte a „Humanitárius település” címet, amely jól mutatja az évtizedek óta fennálló jó viszonyt és kooperációt a vöröskereszt és a település között. Most egy ekkora krízis esetén még nagyobb összefogásra, még szorosabb együttműködésre van szükség” – mondta el Udvaros Renáta, a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei igazgatója az adománygyűjtés helyszínén.
A vöröskereszt munkatársai arra kérik az adakozókat, hogy a szállításból adódó sérülések miatt – a babaételek kivételével – ne küldjenek üvegben tárolt élelmiszert, illetve a könnyen összenyomódó piskotaféléket is kerüljék. Továbbá nem vehetnek át házikészítésű ételeket, élelmiszereket – házilekvár és -savanyúságok – élelmiszerbiztonsági előírások miatt. A könnyebb pakolhatóság és szállítás végett, a ráfordítandó összegből egy fajta élelmiszert vásároljon nagyobb, tálcás kiszerelésben. Az adományokat a vöröskereszt irodájában fogadják, telefonos egyeztetés után.
Komló, Piramis Ház – Vöröskeresztes iroda – Hosszú Zoltánné, a helyi vöröskereszt vezetője – 70/933-8272