
Újabb emlékkővel és emlékfával gazdagodott a Díszpolgárok sétánya. Somosi László, a Pannonpower elnök-vezérigazgatójára emlékeztek Komlón.
Vass Dénes nyugalmazott bányamérnök bevezetőjét követően Polics József polgármester emlékezett az energetikai és az üzleti élet elismert és megbecsült alakjára.
„Egy rendkívüli emberre emlékezünk, aki a rá háruló feladatokat mindig lelkiismeretesen végezte. Nemcsak felkészült szakember, de jó vezető is volt. Álmai azért valósulhattak meg, mert hitt a munkájában, elköteleződése, a szakma iránti alázata jó példaként állhatott akkor és most is mindenki előtt” – fogalmazott Polics József az avató ünnepségen.
Somosi László 1946-ban született Györén. Ő azonban ízig-vérig komlóinak érezte magát, hisz édesanyja komlói volt, gyermekkora, ifjúsága Komlóhoz kötötték, de később is több szállal kapcsolódott városunkhoz.
1971-ben gépészmérnöki diplomát, majd energiagazdálkodási mérnöki oklevelet szerzett. 1992−től a Pécsi Erőmű Rt., majd a jogutód PANNONPOWER HOLDING Rt. elnök−vezérigazgatójaként jelentősen hozzájárult Pécs város, a dél−dunántúli régió energetikai fejlődéséhez. A bányabezárások levezénylése, a többszöri tüzelőanyag váltás, majd a biomassza program elindítása komoly kihívást jelentett számára.

A bányabezárás idején nagy figyelmet fordított az emberi sorsok lehető legjobb kezelésére, hogy mindenki a legkisebb veszteséggel élhesse meg ezt az időszakot.
Munkásságát számos díjjal ismerték el, 1997-ben Magyar Köztársasági Érdemrenddel, 2003-ban Eötvös Loránd díjjal honorálták. 2008-ban megkapta Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Innovációs munkásságának elismeréséül 2005-ben Gábor Dénes díjban részesült. Pécs és Komló díszpolgára.