A család, a barátok és egykori kollégák körében ünnepelte Adrián Lajos nyugalmazott tűzoltó alezredes a 90. születésnapját. A város nevében Polics József polgármester és Kispál László alpolgármester köszöntötték a szépkorú komlói polgárt.
Adrián Lajos 1931. augusztus 17-én Révfülöpön született egy munkáscsaládban. A második világháború Siklóson, illetve Máriagyűdön érte. 1946-51 között tagja lett a Máriagyűdi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek. Katonai szolgálatát Budapesten teljesítette, azt letudva a BM állományában irodai munkát végzett. Innen helyezték át Komlóra, az Állami Tűzoltósághoz, ahol előbb őrmesteri rendfokozatban gépkocsivezetői beosztásba került, majd – miközben folyamatosan képezte magát – pécsi kitérő után a Komlói Tűzoltó Parancsnokság főelőadójaként, majd 1973-tól 1986-ig városi és járási főparancsnokként szolgált alezredesi rendfokozattal.
Szakmai munkájának elismeréseként több alkalommal is a legmagasabb szintű országos kitüntetést – „A haza szolgálatáért arany fokozatát”, szolgálati kitüntetést, Szolgálati Érdemérmet – vehetett át a Miniszteri- és Elnöki Tanácstól.
Nyugdíjba vonulása után is aktív közösségi életet élt a városban. Alapító tagja volt a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesületnek és a Komlói Nyugdíjas Egyesületnek. 1990-ben „Komló Városért”, 2002-ben Pro Urbe kitüntetést vehetett át. 1958 óta élt együtt feleségével, Rózsika nénivel, akit 62 év boldog házasság után veszített el. Lajos bácsit beosztottjai és barátai is egyaránt tisztelik, nyugdíjas éveiben is őszinte megbecsülés övezi. Városunk gazdagabb lett személyével. Isten éltesse sokáig!