Komló testvérvárosaiból érkezett delegációk rótták le tiszteletüket szeptember 4-én a Bányász emlékműnél. A vendégeket Polics József polgármester, Róna Ágnes alpolgármester, valamint a delegációk vezetői kísérte el a helyszínre.
A Komlói Bányásznapokra Valpovóból, Neckartenzlingenből és Éragnyból, valamint Beregszászról érkeztek küldöttségek. A belényesi delegáció ezúttal nem tudott részt venni a rendezvényen.
A 76. Országos Bányásznap központi ünnepségét és hivatalos koszorúzását egy nappal korábban tartották, a testvérvárosok képviselői azonban fontosnak tartották, hogy megérkezésük után ők is elhelyezzék a megemlékezés virágait.

A Bányászemlékműnél Polics József röviden ismertette a vendégekkel az emlékhely és környezetének történetét. Beszélt Komló bányászati múltjáról, a várossá nyilvánítás 75. évfordulójáról, valamint az előző napi országos ünnepségről is.
A delegációk ezt követően elhelyezték koszorúikat, közösen tisztelegve a komlói bányászok munkája és a bányászat áldozatai előtt.

