Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a Komlói Alkotók Kiállítását a Komlóverzumban. A tárlat ezúttal Komló várossá nyilvánításának 75. évfordulójához kapcsolódott, ezért az alkotókat olyan művek elkészítésére ösztönözték, amelyek a várost ábrázolják vagy szorosan kötődnek hozzá.
A Komlói Napok rendezvénysorozatához kapcsolódó kiállítás az elmúlt években a város kulturális programjainak visszatérő eseményévé vált. A kezdeményezés eredetileg a fiatal, feltörekvő helyi művészek bemutatkozását szolgálta, később azonban valamennyi komlói és a városhoz kötődő alkotó előtt megnyílt.
Az idei tárlatot a 75 éves Komló jegyében hirdették meg. Összesen 20 alkotó csaknem 70 műve került kiállításra, a festmények mellett többek között fotók, hímzések, kézműves alkotások és ékszerek is helyet kaptak. A résztvevők közül tízen első alkalommal mutatkoztak be a Komlói Alkotók Kiállításán.



A kiállítást Polics József polgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a rendezvény 18 éves múltja is mutatja: továbbra is van igény a helyi alkotók bemutatkozására. Külön köszöntötte azt a tíz alkotót, akik idén először hozták el munkáikat a nagyközönség elé.
A polgármester szerint a bemutatott művek egyszerre idézték fel Komló régebbi arcát és mutattak új nézőpontokat a városról. Hangsúlyozta azt is, hogy a kiállítás nemcsak a helyieknek, hanem a Komlóverzumba érkező látogatóknak is lehetőséget adott a város alkotói közösségének megismerésére.
A megnyitó végén a résztvevő alkotók emléklapot vehettek át a 18. Komlói Alkotók Kiállításán való részvételükért.
Balassa Józsefné – hímzés, kézimunka, Bedecs Tivadar – festmény, Csőszné Szíjjártó Mária – hímzett képek,Fábián Todenberg Lilla – ékszer, Fürtös György – pop-art (tükörfestés), Karácsony László – festmény, Képesi József – festmény, Kocsis Tiborné – festmény, Kugelmann Eszter – póló, lézervágott kép, Kuizs Gyöngyi Ildikó – ruha, divattervezés, Szilágyi-Bitó Judit – festmény,
A többiek már sokadjára visszatérő alkotók: Bakos Bettina – fotó, Bankné Wéber Renáta – keresztszemes hímzés, Dvoracsek Éva – festmény, Farkas Gábor – türelemüveg, Gergász Tamás – festmény, fotó, Dr. Hoppa Elvira – festmény, Kincses Ágnes – kézimunka, hímzés, Medgyesi László – festmény (posztumusz), Schneider Angéla – festmény, Szabó Dominik – festmény (abszolút veterán, egy kivétellel mindegyik kiállításon szerepelt)

