Ismét benépesült az emelkedő: a Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola idén is megrendezte népszerű hegyi futóversenyét. Komló mind az öt általános iskolája képviseltette magát, összesen 91 diák állt rajthoz. Az összesített iskolák közötti pontversenyt végül a Gagarin nyerte meg.
A különböző korcsoportokra eltérő hosszúságú távok vártak. A 7–8. évfolyamosoknak 150 métert kellett teljesíteniük az emelkedőn, az 5–6. osztályosok 100 méteren, míg a 3–4. évfolyamosok 60 méteren mérhették össze gyorsaságukat és állóképességüket.
Fülöp Tamás főszervező, a Kodály iskola pedagógusa elmondta: a hegyi futás évről évre népszerű a komlói diákok körében, amit az idei nevezési létszám is jól mutat. Valamennyi komlói általános iskola részt vett a megmérettetésen.
A hagyományos futamok után különleges, kieséses sprintversenyt is rendeztek. Ebben minden iskola egy fiú és egy lány versenyzőt indíthatott. Az első körben öten rajtoltak 20 méterről, ahonnan a két utolsó kiesett. A következő fordulóban már 25 méterről hárman versenyeztek tovább, majd a két leggyorsabb 30 méteres döntőben küzdött meg a győzelemért.
A sprintverseny legjobbjaira rendhagyó jutalom várt: érem helyett pizzakupont kaptak, amelyet a Mecsek Pizzériában használhatnak fel.
A korcsoportos futamokon az első három helyezett érmet, az első négy oklevelet kapott, míg minden korcsoport fiú- és lánygyőztese egy-egy „Hegyi futás bajnoka” feliratú pólóval is gazdagodott.

A Gagarin nyerte az összesített pontversenyt
Az iskolák közötti versenyben korcsoportonként is értékelték a résztvevő intézményeket. A 2. korcsoportban a Gagarin végzett az első helyen 26 ponttal, megelőzve a Felső-Szilvást és a Kodályt. A 3. korcsoportban ismét a Gagarinbizonyult a legeredményesebbnek 22 ponttal, az Alsó-Szilvás és a Felső-Szilvás előtt.
A 4. korcsoportban a Kodály szerezte meg az első helyet 22 ponttal, második lett a Gagarin, harmadik pedig az Alsó-Szilvás.
Az összesített iskolák közötti pontversenyt végül a Gagarin Általános Iskola nyerte 65 ponttal. A házigazda Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola 45 ponttal a második, míg a Felső-Szilvási Általános Iskola 40 ponttal a harmadik helyen végzett. Az Alsó-Szilvás 25, a Kenderföld pedig 2 pontot gyűjtött.

