Folytatódott a Fekete Gyémánt Mecseki Öröksége Egyesület hagyományőrző iskola- és óvodalátogatási programja. A bányászhagyományokat ápoló közösség egy másik tervet is szövöget: újjáélesztenék a Komlói Bányász Fúvószenekart.
Nem telik eseménytelenül a Fekete Gyémánt Öröksége Egyesület ősze. Még október közepén a Gesztenyési óvodában családi napon vettek részt, ahol az akadályverseny egyik állomásán bányászati eszközöket mutattak be a családi csapatoknak.
Az iskolalátogatási program az idei tanévben a Szilvási iskolában kezdődött. Az egyesület nevében Jakab László, Farkas Attila és Kárpáti Jenő tartott előadást a bányászatról és Komló város történetéről az elsős gyerekeknek, míg az 5.-esek a bányászattal, valamint tárgyi eszközökkel ismerkedhettek.

A Gagarin iskola 6. osztályában Varga Péter nyugalmazott főaknász – Farkas László és Kárpáti Jenő közreműködésével – tartott előadást, melyet korabeli komlói képekkel, valamint bányákban használt eszközök, védőfelszerelések bemutatásával- felpróbálásával is – tettek színesebbé. Jó volt hallani, hogy gyerekek ”Jó szerencsét!” köszöntéssel búcsúztak vendégeiktől.
A közeljövőben folytatódik az iskolajárás Komló, Magyarszék, Hosszúhetény és Pécs intézményeiben.
Az egyesületnagyszabású tervei között szerepel a Komlói Bányász Fúvószenekar újjáélesztése. Ennek érdekében egy felhívást tettek közzé:
Felhívás
A Komlói Bányász Fúvószenekart 1936-ban alapította Szederkényi Ádám. 1936-ban költözött Komlóra és a régebbi zenekar zenészeiből és a falusi zenekarok tagjaiból megszervezte a Komlói Bányász Fúvószenekart. Emellett zenetanár volt, zenekari darabokat komponált, szerzeményeit és hangszereléseit játszotta a komlói zenekar. Szimfonikus zenekart, majd vegyes kórust szervezett és műkedvelő színjátszóegyüttest. A kis bányászfalu, majd a fejlődő város korai éveiben Komló kulturális életében meghatározó szerepet töltött be. A fúvószenekar karnagyaként 4 évtizeden át volt jelen Komló zenei életében. A Komlói Bányász Fúvószenekar alapításának 90. évfordulója alkalmából, Szederkényi Ádám karnagy emlékét megtisztelve, minden olyan zenészt várunk, aki szeretne részt venni a Komlói Bányász Fúvószenekar újraélesztésében életkortól függetlenül. Még novemberben szeretnénk elkezdeni a munkát. Kérnénk mindenkit, hogy segítsen nevekkel elérhetőségekkel.
Jelentkezés :
email-cím: karpatijeno@gmail.com
tel.: 06 30 611 2413
A támogató szervezet: Fekete Gyémánt Mecseki Öröksége Egyesület
Köszönettel: Kárpáti Jenő elnökségi tag

