Megtartotta beszámolóját idei gazdálkodásáról és közösségi programjairól Komló Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata. A közmeghallgatáson a Kazinczy utca állapota, a lakossági együttélés problémái és a tervezett városrehabilitációs fejlesztések is szóba kerültek.
Szigeti Ádám elnök bevezetőjét követően a közmeghallgatás első részében a nemzetiségi önkormányzat 2026. évi pénzügyi helyzetét és tevékenységét ismertették. A beszámolóban kitértek a működési és feladatalapú támogatásokra, a pályázati forrásokra, valamint az év során megvalósított közösségi és kulturális programokra.
Az önkormányzat többek között gyermeknapot, nemzetiségi rendezvényt és holokauszt-megemlékezést szervezett, emellett nyári tábor megvalósításában és más városi eseményeken is részt vett.
A beszámoló során elhangzott, hogy egy korábban elnyert, egymillió forintos nyílászárócsere-támogatást végül nem tudtak felhasználni. A szükséges munkálatokhoz az egyedi méretű ablakok miatt nem sikerült megfelelő árajánlatot biztosítani a rendelkezésre álló határidőn belül, ezért a támogatást vissza kellett fizetni. Szó esett arról is, hogy az idei roma nap megrendezése elmaradt, az erre elnyert pályázati forrást szintén visszautalták.
A közmeghallgatás második részében elsősorban a Kazinczy utca helyzete került előtérbe. A felszólalók a közterületek rendezettségét, a hulladékkezelési problémákat és egyes lakók együttélési nehézségeit érintő kérdéseket vetettek fel. A nemzetiségi önkormányzat képviselői jelezték, hogy a problémák kezelése érdekében korábban több alkalommal egyeztettek a Városgondnoksággal, és közös megoldásokat keresnek.
Polics József polgármester hozzászólásában hangsúlyozta az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat és az érintett lakosság együttműködésének fontosságát. Kitért a Kazinczy utcát érintő korábbi lakásfelújításokra, valamint az előkészítés alatt álló fejlesztési elképzelésekre is. Ezek megvalósulása esetén a közterületek mellett lakások és közösségi terek is megújulhatnak.
A polgármester ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a beruházások hosszú távú eredményességéhez az ott élők aktív közreműködésére is szükség van.
A lakossági hozzászólásokban a közbiztonság és az együttélési szabályok betartatása is felmerült. A nemzetiségi önkormányzat részéről elhangzott, hogy egyes visszatérő problémák miatt aláírásgyűjtést kezdeményeztek. A felvetésekre reagálva a városvezetés részéről hangsúlyozták, hogy a szükséges intézkedések csak a jogszabályi keretek betartásával történhetnek meg.
A közmeghallgatás során többször megfogalmazódott, hogy a felvetett problémák rendezése az önkormányzatok, a közterületek fenntartásáért felelős szervezetek és a lakosság együttműködését igényli.

