A Komlói Sportközpont adott otthont a II. Remény Kupának, amelyen a vármegye több településéről érkező iskolai csapatok mérhették össze tudásukat a labdarúgópályán. A tornát a Komlói Remény Sportegyesület és a Komlói EGYMI közösen szervezte meg.
A rendezvény lebonyolításában Kerekes Sándor, a Komlói Remény Sportegyesület elnöke, valamint a Komlói EGYMI két testnevelője, Lipcsik László és Vass Lívia vállalt kiemelt szerepet.
A délelőtt 9 órakor kezdődő eseményen tízperces mérkőzéseken léptek pályára a csapatok.
A sport a tehetséggondozásban is fontos szerepet kap
Kerekesné Faddi Anita, a Komlói EGYMI igazgatója elmondta: a sport a sajátos nevelési igényű gyermekek tehetséggondozásának egyik fontos területe. A labdarúgás nemcsak mozgási lehetőséget jelent a fiatalok számára, hanem a közösségi kapcsolatok erősítésében és az integrációban is szerepet kaphat.
Hozzátette, a diákok körében nagy az érdeklődés a sport iránt, a labdarúgás pedig különösen népszerű. Az intézmény más sportágakban is rendszeresen szervez versenyeket, többek között zsinórlabdában és asztaliteniszben.
A Gagarin Általános Iskola nyerte a kupát

A mérkőzések kora délután értek véget, ezt követően tartották meg az eredményhirdetést. A torna győztese a Gagarin Általános Iskola csapata lett.
A II. Remény Kupa végeredménye:
- Gagarin Általános Iskola
- Szentlőrinci EGYMI
- Pécsváradi EGYMI
- Komlói EGYMI
- Kenderföld-Somági Általános Iskola
- Pécsi Éltes EGYMI
A dobogós csapatok érmet és oklevelet kaptak, a győztes pedig a II. Remény Kupa serlegét is hazavihette.

