Megszerezte első győzelmét a Bányász. Mindössze két percet kellett várni csapatunk első találatára.
Megyei bajnokság 2.- forduló:
Sport36 Komlói Bányász – Gyógyfürdő Harkány 2:0 (2:0)
Kökönyös 150 néző V: Nagy Zsolt
KOMLÓ: Karádi – Horváth M., Vajk, Kierdorf (Turi 46.p) Nagy Á., Temesvári, Koronics, Weimann (Reith 46.p) Németh (Szatmári E. 75.p), Városi, Sólyom (Kardos L. 85.p), Vezetőedző: Kis Dániel
Gólszerzők: Városi(2.p -büntetőből és 21.p)
Sárga lap: Weimann, Vajk, illetve Nagy O.
Rövid ünnepséggel kezdődött a bányásznapi találkozó. Schuszter Roland szakosztályvezető köszöntötte a Bányász három játékosát, aki a közelmúltban 100-nál több alkalommal lépett pályára a kék-fehérek között.
A találkozó kezdőrúgását a 77 esztendős Horváth József végezte el unokájával, a Bányász elnyűhetetlen hátvédjével, Mátéval.


Szinte még el sem helyezkedett a publikum székeiken, máris gólnak örülhetett. A meccs 22. másodpercében a vendégek kapusának kirúgásába Városi tette bele a lábát. A lepattanó labdát kapitányunk elvitte a kapus mellett, aki elhúzta csatárunk a lábát. A 11-est a sértett végezte el. (1:0)
A nyáron jelentősen átalakult vendégcsapat hamar túl tette magát a védelmi hibán. A következő időszakban leginkább ők kezdeményeztek. Jobbára a Bányász térfelén pattogott a labda, a letámadások után viszont rendre kontrából veszélyeztettünk. A 21. percben egy ilyen ellentámadásból született a 2. gólunk. Sólyom keresztpassza után Városi lőhetett kapura, a kimozduló kapus lábán kapott gellert a labda, amely számunkra szerencsésen módon behullott a harkányi kapuba. (2:0)
A találkozó jó része hasonló körülmények között zajlott. A Harkány próbálkozott, de jól zárt védelmünk, helyzeteket is kialakítottunk. A legnagyobb lehetőséget azonban Godó (Harkány) hagyta ki, miután egy kiugratást követően a kapu fölé lőtt.

Kis Dániel: Jól kezdtük az első félidőt. Agresszív letámadásból sikerült több gólhelyzetet is kialakítani. A 2. félidőben váltottunk, labdabiztosabb játékosokat próbáltunk fölvinni a pályára. A 2. félidei játékunk nem tetszett, bízom benn, hogy ezen tudunk javítani. 2:0 hazai pályán, a Bányásznapon nyertünk!
A 3. fordulóra kiírt Nagykozár elleni mérkőzésünkre novemberben kerül sorra, mert a baranyai csapat szeptember 12-én a MOL Kupában a Kisvárdával találkozik.
Legközelebb a PVSK csapatát fogadjuk. (09.19. 15:30)

