Fontos mérföldkőhöz érkezett a Tompa Mihály utcai óvoda átfogó korszerűsítése és bővítése. Az intézmény dolgozói és a partnerek összefogásával sikeresen kiürítették az épületet, a kulcsok pedig visszakerültek az önkormányzathoz, így minden készen áll a munkaterület átadására. A közel 889 millió forintos európai uniós támogatásból megvalósuló beruházás teljes egészében komlói vállalkozók kivitelezésében valósulhat meg.
A Komló Városi Óvoda Tompa Mihály utca 2/1. szám alatti székhelyének rekonstrukciója még korábban nyert támogatást a Széchenyi Terv Plusz program TOP_PLUSZ-3.4.1-23 kódszámú, „Fenntartható humán infrastruktúra fejlesztés” című felhívása keretében. A projekt 889,00 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból gazdálkodhat.
A nagyszabású fejlesztés eredményeként egy korszerű, modern, 6 csoportszobás intézmény jön létre, amelybe a Hunyadi utcai tagóvoda teljes működése és közössége is átköltözik majd. A kivitelezés során egy teljesen új épületszárnyat húznak fel, amelyben tornaszoba, fejlesztőhelyiségek, melegítőkonyha és irodák kapnak helyet. A beruházásnak szintén része az új parkolók és kerékpártámaszok kialakítása, a teljes körű akadálymentesítés, valamint a hosszú távú fenntarthatóságot biztosító energiahatékonysági fejlesztések is.





Az építkezés megkezdése előtt az óvoda teljes berendezését és eszközállományát ki kellett költöztetni. Polics József, Komló város polgármestere az aktuális állás kapcsán kiemelte, hogy az intézmény dolgozói, a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) munkatársai, a Városgondnokság dolgozói, valamint a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat tagjai közös erővel, mintaszerű összefogással pakolták ki az épületet és az udvart. A még biztonsággal használható eszközöket sikeresen kimentették, hogy azokat más helyszíneken hasznosíthassák a jövőben.
A felújítás ideje alatt az óvodai nevelőmunka zökkenőmentesen és biztonságosan folytatódik: az intézmény átmenetileg a Kenderföld-Somági Általános Iskola első emeletére költözik át, ahol minden feltétel adott a gyermekek magas színvonalú ellátásához.
A közbeszerzési eljárás a hiánypótlásokat követően sikeresen eljutott az értékelési szakasz lezárásáig. A polgármester külön kiemelte, hogy mind a három részajánlati körben komlói vállalkozás nyerte el a kivitelezési, illetve árubeszerzési munkákat.
A közbeszerzési értékelés jóváhagyási folyamata jelenleg a minisztériumban indult el. A városvezetés bízik abban, hogy a nyári időszak ellenére a hivatali folyamatok nem húzódnak el, és a terveknek megfelelően július közepén átadhatják a munkaterületet a nyertes kivitelezőknek, amivel hivatalosan is elrajtolhat a tényleges építkezés.
A beruházás végleges befejezési határideje 2028 nyara. Az önkormányzat és az intézmény elsődleges célja, hogy 2028. szeptember 1-jén a gyermekek már a teljesen megújult, modern, hatcsoportos Tompa Mihály utcai óvodában kezdhessék meg a nevelési évet.

