
A környezet visszacsábította a Spartan Race nemzetközi akadályfutóversenyt a komlói dombok közé. Egy kicsit más akadályokkal, egy kicsit más vonalvezetésen, egy kicsit más időjárással, de második alkalommal is teljesítették a versenyzők a helyi kihívásokat.
A tavalyi sikeren és pozitív visszajelzéseken felbuzdulva a Spartan Race szervező csapata úgy döntött, hogy visszatér a komlói helyszínre az első verseny után egy évvel. A komlói Dirtpark-ban rendezett verseny ismét népszerűnek bizonyult, hiszen 2500 felnőtt és 800 gyermek állt rajtvonalhoz a különböző kategóriákban, idén a sprint, a beast, a trail 10k és a kids közül lehetett választani. Számos országból és magyar településről érkeztek versenyzők. Az első díjátadón Polcis József polgármester köszöntötte a befutókat és az indulókat, és mindenkinek jó versenyt kívánt.
A közös bemelegítés után felsorakoztak az indulók a rajtvonalhoz, ahol Spartan!….Komló!…csatakiáltással várták az utolsó másodperceket az indulásig, a kezdést jelző füstbe burkolódzva. Voltak, akik magányosan, és voltak, akik csapatban teljesítették, egymást segítve ezt az embert próbáló kihívást. A több kilométeres terepfutás akadályokkal volt nehezítve, adott szakaszonként, amelyeket le kellett küzdenie a versenyzőknek. Amennyiben ez nem sikerült, úgy négyütemű fekvőtámasz volt a büntetés az elmulasztott feladatért.
















Az időjárás szombaton kegyes volt a spartanosokhoz, azonban a vasárnapi indulók már széllel és esőzéssel találták szembe magukat, a tapasztalat viszont azt mutatta, hogy ez senkinek sem szegte a kedvét. Komlóiak is teljesítették a versenyt, jó „házigazdaként” szép eredményekkel zárták a kétnapos erőpróbát a Spartan Training Group Komló tagjai.

„A pályák kialakítása talán még a tavalyi évnél is jobban sikerült. Gyönyörű és egyben nehéz útvonalakat járhattunk be. A közép-európai régió utolsó versenye volt idén, ahol több új akadályt kellett leküzdeni. Öröm volt ilyen sok komlói felnőttet és gyermeket látni a rajtonvalnál. Személy szerint pedig jobban nem is sikerülhetett volna a szezon zárás, hiszen egy aranyat és egy magabiztos futással szerzett ezüstöt hozhattam haza, aminek története is van, ugyanis a verseny reggelén, fél órával a rajt előtt találtam ki, hogy én márpedig futok még egy évzáró versenyt” – foglalta össze a második komlói spartan versenyt Molnár Alexandra, komlói versenyző.
A vasárnap készített rövid videót IDE kattintva tekinthetik meg.