
Két napirendi pontot tárgyaltak a képviselők rendkívüli ülésen január elején.
Szinte rögtön testületi üléssel kezdte az évet Komló Város Önkormányzat képviselő-testülete. Első napirendként a 48-as tér és környezete felújításához és a Tompa Mihály utcai Városi Óvoda fejlesztéséhez Komló város településrendezési eszközének módosítását szavazták meg.
A testület ezzel elindított azokat a változtatásokat a helyi építészeti szabályzatban, amely szükségesek ahhoz, hogy a Fenntartható Városok program egyik első üteme – közterület fejlesztés a Komlói Színház és a Zengő áruház között – elindulhasson. A módosítások a telekhatárokra és az adott ingatlan beépítési százalékaira vonatkoznak.

Második napirendi pontban tárgyalták, és megszavazták a képviselők a szokásos Rádió 1-el kötött hírközlési megállapodást, amelynek értelmében továbbra is rendszeresen beszámol a médium Komló Város Önkormányzat rendezvényeiről, eseményeiről és történéséeiről, valamint műsoridőt biztosítanak a magazin műsorokban, illetve további kedvezményes hirdetési időt ajánlanak a szerződés értelmében..