
Tojáskiállításra invitál a Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. Merk Luca és Góz László volt a vendége a Német Klub legutóbbi rendezvényének. A tárlat nagypéntekig megtekinthető a Német Klub nyitvatartásának idejében.
Zsúfolásig megtelt a Német Klub a német nemzetiségi önkormányzat legutóbbi rendezvényén. Rónáné Lusztig Ágnes elnöke bevezetőjében a tojásdíszítés évezredes hagyományaiba vezette be az érdeklődőket. Bár arra nem vállalkozott, hogy eldöntse, a tyúk volt előbb vagy a tojás, azonban számos érdekességet megtudtunk a megújulás, a teremtés szimbólumáról.


Tisztázta, hogy miként vált a húsvét jelképévé a nyúl a tyúk helyett. (Valójában egy félrefordításból eredt. A gyöngytyúk jelentése ugyanis németül Haselhuhn, amit röviden Haselnek becéznek. A nyúl német megfelelője pedig a Hase, tehát egy egyszerű félreértés miatt került a nyúl a képbe.)
A színek változatossága a németség körében pedig azért terjedt el, mert – a böjt alatt tojást sem ettek -, és később ezek alapján tudták megkülönböztetni a „felhalmozódott” tojások között a régit és az újat.


A rendezvény főszereplői természetesen az alkotók, Merk Luca és Góz László volt. A közel 160 kiállított tojás alapvetően két eltérő technikával készült. A bevallottan a zengővárkonyi tojásmúzeum által inspirált Merk Luca a hagyományos technikát, az írókával (gicával) felvitt viaszt hívta segítségül a míves, rendkívül részletgazdag, népi- és saját kútfőből kigondolt minták megjelenítésére. Góz Lászlót egyrészt a vadászatok során fellelt csontok ihlették, de alkotókedvét strucc-, liba- és tyúktojások művészi faragásával, karcolásával teljesítette ki.


Mindkét alkotó a helyszínen is bemutatta az érdeklődőknek az alkotófolyamatuk egy-egy fázisát, ezzel is kedvet csinálva résztvevők húsvéti készülődéséhez.
A rendezvényen Salamon Lászlóné verssel, a Pomázi Attila vezette Liederkranz kórus német dallamokkal hozta közelebb a közelgő húsvét hangulatát.


A művészien megmunkált tojásokat nagypéntekig tekintheti meg a nagyközönség, a Német klubban. (Templom tér 4.) Látogatási idő: április 5-én, 7-én, 9-én, 12-én, 16-án 15:00 órától – 16:00 óráig.