
Városunk civil szervezetei is csatlakoztak a Tisztelet Komlónak Egyesület felhívásához, a szombati munkanapon társadalmi munkában szépülhetett meg a Bányász-emlékmű környezete.
Több generáció képviselője, közel negyvenen: civil szervezetek tagjai, önkormányzati képviselők, országgyűlési képviselő, gimnazista diákok összefogásával tisztult meg városunk ikonikus helyszíne, a Bányászpark és környezete március utolsó szombat délutánján.

Ráfért a nagytakarítás a területre. Vízelvezető árkok tisztultak meg; száraz levelektől, üvegcserepektől, cigaretta csikkektől könnyebbült meg a park, melyhez megannyi történet fűződik a város lakossága körében.
Jégl Zoltán, a Tisztelet Komlónak Egyesület elnöke, a „tavaszi nagytakarítás” megszervezője elmondta, hogy mostani munkájuk része annak a pályázattal támogatott környezetszépítő tevékenységüknek, melynek során ősszel Kökönyösben, a Móricz Zsigmond és Mikszáth Kálmán utcák közötti játszótéren ültettek facsemetéket, tisztították meg a füves területeket, majd Szilvásban, a középiskolák környezetében tettek rendet.

A civil vezető hozzátette: „A mai alkalommal zárjuk azt a projektet, amelynek középpontjában a környezetvédelem, a környezettudatos életmódra való nevelés áll, ez annál is inkább figyelemreméltó, mert mindhárom alkalommal együtt dolgoztak velünk a közösségi szolgálatos fiatalok, a Nagy László Gimnázium diákjai.
Ugyancsak gereblyét fogott Szakács László országgyűlési képviselő is, aki remek lehetőségnek tartja a hasonló összejöveteleket, mert a munka közben alkalom nyílik a beszélgetésre, barátkozásra, ahol eszmét lehet cserélni egymással.

Firkó János, a Járadékos Bányászok Szakszervezetének vezetője természetesnek vette, hogy szervezetük csatlakozott a Tisztelet Komlónak Egyesület felhívásához, hiszen – mint megjegyezte – ezt a bányász emlékhelyet, úgy kellene megbecsülnünk, megtisztelnünk, mit egy temetőt, hiszen az emlékművön azoknak a bányásztársak neve szerepel, akik hősi halált haltak a bányákban.

A nagytakarítás baráti beszélgetéssel, közös beszélgetéssel zárult a Béke Hotel kerthelyiségében.
A projekt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával valósult meg. (NEAO-KP-1-2021/8-000310)