
Lengyel Máté, a Komlói Technikum, Szakképző Iskola tanulója 2. helyezést ért el a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen.
A kárpátaljai születésű tanuló 2022 őszén költözött Komlóra, hogy a gépi forgácsoló szakmát megtanulja. A középiskolában eltöltött egy év után szakmai gyakorlóhelyén tudta tovább csiszolni tudását. A Lakics Gépgyártó Kft-nél Karácsony László keze alatt készült fel a versenyre, és tanulja még a mai napig a szakma fortélyait.
A megmérettetésen résztvevő tanulóknak először egy írásbeli feladatsort oldottak meg, ahol szakrajz alapján egy munkadarabot kellett elkészíteniük. Ebből a fordulóból a legjobb hat diák jutott tovább. Ezután a kétfordulós döntő következett Budapesten a Siemens Energy Kft-nél, ahol már gyakorlatban mérték össze tudásukat a diákok. Máté az akadályokat átugorva végül második helyezést ért el. Kiváló eredményéért az ottani díjazáson kívül Polics József polgármester elismerésében is részesült. Kovács Balázs igazgató szerint Máté eredménye az iskola és Lakics Kft. együttes sikere.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara minden évben megrendezi a Szakma Kiváló Tanulója versenyt. Ez egy nagyon jó lehetőség a diákoknak arra, hogy szakmájukon belül verseny keretek között láthassák, hogy hol tartanak. Ez a visszajelzés az iskolák számára is hasznos, hiszen más intézmények tanulóihoz tudják mérni a diákjaikat.