
SAKK – Szoros meccset játszottunk a címvédővel. A „fakó” a tabella élére ugrott. A hétvége sakkeseményei:
A Komlói Bányász első csapata Ajkán ült asztalhoz. és ugyan 5:7-re kapott ki, de ez az eredmény a tavalyi bajnok ellen kifejezetten jónak mondható. Az Élő-pontok alapján mind a 12 táblán erősebbek voltak a hazaiak. (Az Ajka első csapat a Szuperligában is listavezető – a szerk.)


A nap folyamán két győzelmet arattunk: Iván Attila sötéttel múlta felül nemzetközi mester ellenfelét, míg Rónai Ákos világossal verte mester ellenfelét a végjátékban.
Az éltáblán Csiszár Csaba végig kedvezően állt indiai nagymester ellenfelével szemben, sajnos Csaba időzavarba került, ami hibához vezetett.
A Bányász II. csapata Pécsett a Kármin vendége volt, és nagyszerű 4 pontos győzelmet aratott. A sikerrel a kék-fehérek az élre ugrottak az NBII. Asztalos csoportban.
Eredmények:
NBI Charousek csoport 2. forduló:
Sentimento Ajkai BSK – Komlói Bányász 7:5
Ajka V: Czingler
Győztesek: Iván Attila, Rónai Ákos Döntetlent értek el: Benedek István, Amrein Roland, Kresz Tamás, Járó Benjámin, Csiszár Viktória és Orsós Kristóf
Együttesünk a 6. helyen áll az NBI-ben 12,5 ponttal.
NBII. Asztalos csoport 2. forduló:
Kármin PS – Komlói Bányász 4:8
Pécs V: Varga Zs.
Komlói győztesek: Bérczi Péter, Solty László, Lantos Levente, Páter Péter, Németh Attila és Györke Zoltán. Döntetlent játszott: Juhász Zoltán, Száz Ferenc, Bátor Balázs és Miklós Hanna.
Csapatunk az első helyen áll a bajnokságban 17 ponttal, a második Siófoknak 12,5 pontja van.