Már hagyománnyá vált a kökönyösi óvodában, hogy a gyermekek rendszeresen meglátogatják az idősek otthona lakóit, és különböző programokkal színesíti a két generáció egymás hétköznapjait.
A Komló Városi Óvoda Kökönyösi Tagóvodájának nagycsoportosai a tavalyi nevelési évben már második alkalommal látogatták meg a Szent Borbála Otthon Jó szerencsét utcai telephelyének lakóit. A korábbi hagyományokat megőrizve, az óvoda és idősek otthona kapcsolatrendszerének ápolása céljából ősszel az Idősek Világnapja alkalmából a gyerekek ünnepi műsorral lepték meg időseket.
„Karácsonykor különösen, nagyon szeretünk idősekhez látogatni. Minden alkalommal óriási szeretettel fogadnak bennünket, és a gyermekek is izgatottan, lelkesen várják ezeket az alkalmakat. Karácsonyi műsorunkat kiegészítve közös mézeskalács sütéssel szerettük volna megfűszerezni a programot, az őszi idősek napján tett élménydús látogatásunk sikerességén felbuzdulva. Külön boldogság, hogy egy picikét együtt tudtunk énekelni az ünnepel alkalmából” – mondta el a tagóvoda vezetője, Kugelmanné Rajnai Zsófia.
A találkozóknak fontos üzenete van, hiszen fejlődik a gyerekek szociális készsége, könnyebben néznek szembe a felnőtté válással és öregedéssel járó folyamatokkal, megtanulják a gyengébbek tiszteletét, megtanulják elfogadni a másságot, türelmesebbek és segítőkészebbek lesznek.
„Az idősek számára nagyon nagy jelentőségű a gyerekek részvétele a mindennapjaikban. Minden alkalommal vidámságot, örömet hoznak magukkal, ami egy érzelemgazdag programot eredményez. Visszaemlékeznek az unokákra, akár a saját gyermekkorukra. Előhívják a valakiről való gondoskodás jó érzését. A közös tevékenység során a gyerekek lelkesedése átragad az idősekre és ez nagyobb aktivitásra sarkallja őket. A generációk közös programjai így duplán fejtik ki jótékony hatásukat fizikai, lelki és mentális szinten is” – foglalta össze a program lényegét Virágh Viktória, a Szent Borbála Otthon Nappali Intézményének vezetője.
A közös programokat folytatni fogják a jövőben is. A tervek között szerepel a Szent Borbála Otthonban bevezetett idősek tanulási programjainak egyik elemeként a generációs tanulási program. Ezen alkalmakon a gyerekek és az idősek együtt tanulnak speciális módszertan segítségével. Az élethosszig tartó tanulás jegyében az idősek és a gyerekek egymás tanítómesterei lehetnek. Reményeik szerint ebből mindkét fél sokat fog profitálni, és egy újszerű, élményekkel és ismeretekben gazdag programot sikerül közösen létrehozniuk.