A Komlói Német Nemzetiségi Önkormányzat vendége volt Grünvald Mátyás. A nyugalmazott bányamérnök Szénbányászat Komlón címmel két részletben vázolta a bányaművelés kiteljesedését Komlón. A legutóbbi alkalommal az 1950-es évektől a bányabezárásig elevenítette fel – személyes élményei alapján – városunk legizgalmasabb időszakát. (Szemezgetés az elhangzottakból.)
-HIRDETÉS-
Glück auf! (Jó szerencsét!) – hangzott el az előadás elején. Grünvald Mátyás stílusosan németül köszöntötte az érdeklődőket a Német Klubban tartott rendezvényen.
Már az előadása elején sokunkat meglepetés ért: kiderült, eredetileg Mohácson épült volna fel a Dunai Vasmű. Ám az akkori hatalom Titó politikája miatt veszélyesnek tartotta a jugoszláv határ közelébe telepíteni a kulcsfontosságú üzemet. Így a jó minőségű, kokszolható komlói feketeszén végül évtizedeken keresztül Dunaújvárosban került feldolgozásra.
Komló korabeli fejlesztése – Grünvald Mátyás szerint – gyakorlatilag versenyfutás volt az idővel. A bányaművelést kiszolgáló infrastruktúra rendre lépéshátrányban volt a termeléshez képest. Nem lehetett tervezett városfejlesztésről beszélni. A kapkodás persze számtalan problémát szült.
A termelés fokozása egyre több embert vonzott településünkre. Ezért prioritásként a lakhatás megoldását kellett megoldani. (’58-ra 18 ezer lakosra duzzadt a lakosságszám, 5 év alatt 3 ezer lakás épült.)
A bányaépületek közül a szénelőkészítő készült el elsőként, aztán sorban a többi. Meg kellett szervezni a Bétán kibányászott szén lejuttatását a szénosztályozóba is, amit – a teherautók ingázását kiváltva – végül a kötélpálya kiépítésével oldottak meg. Az első középület a szülőotthon volt, és kezdetben mindössze három bolt szolgálta ki az igényeket. Ahogy Grünvald Mátyás fogalmazott: „a nehézségek ellenére Komló épült, szépült”.
A bányamérnök visszaemlékezésében kitért a nagyhatalmú, de később Komlóra „száműzött” bányaigazgatóra, Vas Zoltánra, aki kapcsolatait kihasználva jelentős érdemeket szerzett városunk fejlődésében.
Szó esett az állandó munkaerőhiányról, amit kezdetben többek között az ide vezényelt, fegyvert lelkiismereti okokból nem viselő sorkatonákkal, illetve többnyire politikai okból büntetésüket töltő rabokkal enyhítettek. Bár a jó fizetés vonzotta a munkavállalókat, de a kemény munkát nem mindenki bírta. A létszámhiányt később vájáriskolában végzett tanulókkal, jóval később, a ’80-as évektől lengyel bányászok bevonásával orvosolták.
A bányászat virágkorát követő termeléscsökkenés után jó döntésnek számított a komlói bányaüzemek összevonása. Komló számára a Liász-program hozhatott volna fordulatot, ami összeköthető volt a Dunai Vasmű további fejlesztésével. A program sajnos nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Ennek az időszaknak egyik látványos hozadéka a körtvélyesi lakótelep felépülése volt.
Grünvald Mátyás a bányabezárás, az aknák tömedékelése kapcsán több érdekességet is megosztott. Egyik különlegesség: a városunkat naggyá tévő bányászat méreteiről sokat elmond, hogy míg Komló úthálózata a felszínen egy időben 78 km volt, addig a város alatt húzódó vájatrendszer megközelítette 90 km hosszúságot.
Az időszakról számtalan érdekességet megtudhatunk a tervek szerint az idei Bányásznapra megjelenő Komló Lexikon szócikkeiből.
