1956. október 23. és november 4. közötti időszakra emlékeztünk Komlón is, mely alkalmából az emlékezet kultúrájáról és személyes tapasztalatairól kérdeztük dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkárt, országgyűlési képviselőnket.
Ön a 70-es évek szülötte, mégis mit jelent Önnek 1956 emlékezete? Milyen személyes szálak fűzik a világraszóló magyar forradalomhoz?
– 1956 előremutatott és irányt szabott a majdani szabad Magyarországnak 1989-re, 1990-re. Mindenkinek megvan nyilván a saját története, hogy hogyan kötődik generációk óta ’56-hoz. Valakinél felmenők, valakinél személyes jelenlét, valakinél baráti elbeszélésekből ismerünk történeteket. Én egy olyan történetet ismerek, amelyben egy vidéki lelkipásztor ’56 októberének végén a padláslesöprést, internálást, kulákozást, terrort megbosszulni vágyó, összegyűlt falu népe elé kiáll és békességet hirdet, azt mondja, hogy az új Magyarországnak békére kell épülnie és nem szabad megtorlásra és nem szabad a „szemet szemért” elvére alapozni. Ő volt az én anyai nagyapám, aki 89-ben sírva örült, hogy megérhette a békében fogant szabad Magyarországot.
Ez a családi érték bizonyára egész látásmódját meghatározta, de mit gondol, hogyan vélekedik az átlag magyar ember ’56-ról?
– Magyarország Alaptörvénye egy ponton úgy fogalmaz: ”büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát és tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit”. Ha végiggondoljuk a magyar történelem zivataros évszázadait, akkor azt gondolom, hogy mi magyarok büszkén tudjuk felidézni ezen évszázadok szabadságküzdelmeit. Gondoljunk csak a tatárjárásra, törökdúlásra, vagy éppen a Habsburg Birodalom elnyomására. A magyar emberben mindig lobogott a kuruc tűz és a szabadságvágy. Egy erős és szabad Magyarországot akartak elődeink, amiért évszázadonként meg is harcoltak. Azt gondolom, hogy sokszor megosztott társadalmunkban ez egy közös pont. 1848-ban és 1956-ban volt egy közös cél, egy akarat, melyért „egy nép kiáltott”, és ez a tudat mind a mai napig meghatározza identitásunkat.
És végezetül mit üzen ma 1956. október 23. a magyaroknak?
– Mint minden kornak, a mainak is megvan a maga kihívása. Európa és köztük Magyarország ma egy olyan megoldásra váró feladattal áll szemben, ami alapvetően rendítheti meg az európai nemzeteket, az európai létformát, a biztonságot, a kultúránkat. A magyarok ösztönei mindig is jól működtek. Talán azért is, mert az elmúlt ötszáz évünk nem szólt másról, mint a szabadságért való küzdelemről. Számunkra a szabadság nem magától értetődő, nem a szüleinktől kapott örökség.
A szabadságért minden nemzedéknek újra és újra meg kellett küzdenie. Emberöltőről emberöltőre az országot meg kellett védeni. A magyarok válasza ma is az, ami 1956-ban: Elég volt. Magyarország meg fogja védeni magát, a határait és a szabadságát. „Magyarország van, volt és lesz.”A magyar emberek döntöttek, a Kormány pedig megoldotta Magyarország problémáját. Európának is változtatni és cselekedni kell: be kell zárni a kapukat, meg kell védeni a határait és a polgárait. Európának csak ebben az esetben lesz jövője.