Pacskerkiállítás és hagyományos táncos, zenés októberi mulattság is színesíti az idei komlói német nemzetiségi rendezvényeket.
Nyert a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével kiírt pályázatain Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata – hívta fel figyelmünket Rónáné Lusztig Ágnes, a nemzetiségi szervezet elnöke.
A „Nemzetiségi kulturális kezdeményezések” támogatási rendszerében „A pacsker” projektcímmel nyert 300 ezer forintos támogatást a komlói közösség. A tervezet szerint a német nemzetiség szinte ikonikusnak mondható lábbelijeit nemcsak megcsodálhatjuk a kiállításon, hanem a programon résztvevők egy tanfolyamot elvégezve, akár saját pacskert is köthetnek.
Egy másik pályázatot is pozitívan bírált el a kiíró szervezet. Egyebek mellett a pályázaton nyert 300 ezer forint is hozzájárul ahhoz, hogy már harmadik alkalommal élvezhetjük a német zenét, táncokat és ételeket, italokat a KomlóFest im Október című rendezvényen, melyet október 14-én rendeznek városunkban.

