Három fordulót követően százszázalékos mutatóval vezeti az Extraliga tabelláját asztalitenisz-csapatunk. Az előttünk álló hétvégén kétszer is asztalhoz állnak Sabjánék Kökönyösben. Szombaton a Csákvár, vasárnap a bajnok PEAC lesz ezüstérmes csapatunk ellenfele.
Október 15-én a Csákvár látogat Komlóra. Vendégeink eddig két szoros mérkőzést játszottak. A Győr elleni győzelmük mellett Soltvadkerten kaptak ki nagy csatában.
Vasárnap nemcsak megyei, hanem kimondható, országos rangadó vár fiainkra. Szitáék a bajnok PTE PEAC -Kalo-MÉH együttesét fogadják, amely mindkét eddigi mérkőzését megnyerte. Igaz, a Szeged és a Soltvadkert is felforgatott vagy hiányos felállásban lépett ellenük asztalhoz, tehát ez lesz a pécsiek első igazi megmérettetése a bajnokságban.
A komlói kék-fehérek köszönik, jól vannak. A Győr, a Mosonmagyaróvár és a Szondi legyőzése jó ajánlólevél a folytatáshoz. Sebestyén és Szita már 6 győzelemnél, Sabján 5 sikeresen megvívott egyéni meccsnél jár. Kínai-magyar játékosunk, Wei Chen You legutóbb szenzációs játékkal mutatkozott be hazai pályán, látványos mérkőzéseken verte fehérvári ellenfeleit. A fiatal fiú 3 győzelemnél jár.
A program:
Október 15. szombat 11:00
Hügiéne – Komlói Bányász – Aqvital Csákvár
KOMLÓ: Sabján Gergely, Szita Márton, Sebestyén Péter, Wei Chen You, Both Olivér. CSÁKVÁR: Lovas – Martinecz, Terék, Timafalvi, Német J.
Október 16. vasárnap 15:00
Hügiéne – Komlói Bányász – PTE PEAC Kalo-MÉH
KOMLÓ: Sabján Gergely, Szita Márton, Sebestyén Péter, Wei Chen You, Both Olivér. PEAC: Gerold Gábor, Demeter Gyárfás Lehel, Pető Zsolt, Szántosi Dávid