
A Magyar Turisztikai Ügynökség 29. alkalommal indította útjára a Virágos Magyarország versenyt, amelyre a települések önkormányzatai nevezhettek.
Az ország legjelentősebb környezetszépítő versenye során rekordszámú jelentkezés mellett 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a közel 150 tagú szakmai zsűri, közülük kerültek ki most a szakmai elismerésben részesített pályázók.
A kezdeményezés 1994 óta változatlan népszerűségnek örvend, kezdeményezés évente több mint 300 települést mozgat meg. A jelentkezők köre évről évre bővül, idén Erdély, a Vajdaság és a Felvidék magyarlakta települései is csatlakozhatnak.
A környezet és a zöld területek fejlesztésében végzett munkáért, valamint a településen elvégzett világosításért Komló városát Országos Arany Rózsa minőségi díjjal jutalmazták.
A 2022-es év díjátadó ünnepségét a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem dísztermében tartották. Városunkat Szarka Elemér, a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke képviselte, amely szervezet helyi szinten a Virágos Komló mozgalommal támogatja az országos kezdeményezést.
„Komló ismét felkerült egy térképre. Ez a díj azt igazolja vissza, hogy itt a szépet kedvelő emberek élnek. Ezzel az üzenettel várjuk a város jelenlegi és a leendő barátait. Kiemelném, hogy Baranyából csak Orfű település neve hangzott el a mienk mellett” – osztotta meg gondolatait az egyesületi vezető a díjátadó után.
Az országos elismerés mellé városunk egy 300.000 forintos vásárlási utalványt kapott, amelyet további zöldterület fejlesztésre tudunk fordítani az Oázis Kertészet jóvoltából.

„Külön köszönöm a zöld felületek karbantartását és a virágosítást végző városgondnokság munkatársainak az elvégzett munkát. A lakossági oldalról nagy feladatot végez a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület, akik a Virágos Komló akciójukkal támogatják a lakossági porták még szebbé tételét. Másrészről a felújítások is hozzátesznek az összkép kialakulásához, hiszen a közelmúltban a teljesen megújult Petőfi tér és környezete nyerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság által alapított Köztérmegújítási Nívódíj 2021 elnevezésű elismerést” – tette hozzá az elismerő díjhoz Polics József polgármester.