
Remek hírverése volt az ökölvívó sportágnak az I. Farkas Béla Emlékverseny Komlón. Színvonalas mérkőzéseken tehetséges fiatalok léptek kötelek közé a Városi Sportközpontban.
Kótai Mihály, a WBC és a Nemzetközi Boksz Szervezet egykori váltósúlyú világbajnoka, az emlékverseny fővédnöke is tiszteletét tette a komlói ökölvívó-eseményen, melyen a hazai versenyzőkön kívül kaposvári, bajai, szekszárdi, pécsi, decsi, dombóvári és paksi fiatalok álltak kötelek közé.

A mérkőzések felvezetéseként a kiváló edzőre, a komlói ökölvívást majd’ négy évtizedig szolgáló Farkas Bélára emlékeztek a résztvevők. Béla bácsi számos tanítványa vált elismert bokszolóvá. Megfordult kezei alatt többek között Alvics Gyula, Urszán Béla, Dunai Sándor, Kalányos Sándor, Hegedűs István, Pirbus László, Nyitrai János, Szendrei Ferenc, akik közül többen jelen voltak az eseményen.
„1986-ban a Honvédtól kerültem a Bányászhoz. Még felnőttválogatott versenyző voltam. Közös élményként egy egri Európa-kupán való győzelemre emlékszem, ahol Béla bácsi volt az edzőm” – emlékezett vissza Farkas Bélára Alvics Gyula.
„Örülök annak, hogy ismét megelevenedik Komlón az ökölvívósport. Úgy néz ki, hogy Szendrei Ferencék jól csinálják a dolgukat, jó körülményeket teremtenek itt Komlón a sportágnak” – tette hozzá a kétszeres Eb- ezüstérmes, 9-szeres magyar bajnok ökölvívó, a PVSK jelenlegi vezetőedzője.

Kótai Mihály, aki Polics József polgármester társaságában tekintette meg a mérkőzéseket, elismeréssel szólt a helyi körülményekről és a komlói feltörekvő generációról. („Életveszélyesek ezek a srácok” – mondta nevetve – a szerk.)
„Már a 11 éveseken is látszik, hogy az edzők komoly munkát fordítottak arra, hogy ezek a gyerekek megtanuljanak bokszolni, és ráadásul fizikailag is nagyon jó állapotban vannak. Bizakodó vagyok, talán a személyes jelenlétem is hozzájárul ahhoz, hogy többen kezdjenek el bokszolni, és kitartóbbak legyenek” – fogalmazta meg a mezőnyt látva tapasztalatait a világbajnok.


Az emlékversenyen 34 pár szállt ringbe, köztük Szendrei Ferenc, Szegedi József és Szalai Péter Kaszi edzők vezetésével a komlói Tegyünk Többet Baranyáért Egyesület fiatal versenyzői, akik közül többen szép győzelemmel járultak hozzá az I. Farkas Béla Emlékverseny sikeréhez. A rendezvényen a számtalan támogató mellett külön köszönetet mondtak a megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett Sáfrány Lászlónak.
