A Nemzeti Összetartozás Napján Trianon-megemlékezést tartott a Komlói Erdélyi Kör, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és Komló Város Önkormányzata a Templom téren található kopjafánál a Nemzeti Összetartozás Napján.
A szervezőkön és a városvezetőkön kívül a megemlékezésen részt vettek a Fidesz-KDNP, a Komlói Polgári Kör, a Jobbik Komlói Szervezetének, a Honismereti és Városszépítő Egyesület képviselői, valamint magányszemélyek.
A Nemzeti Összetartozás Napján dr. Tamás Attila, a Komlói Erdélyi Kör vezetője bevezető gondolatait követően Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy mondott emlékező ünnepi beszédet.
Fehér Adrián, a Kodály Iskola végzős növendékének szavalata után a résztvevők, főhajtás mellett virágokat helyeztek el a kopjafa talapzatánál. Az ünnepi esemény a Székely Himnusz és a Szózat hangjai zárták.
Az emlékezők ezt követően a rendezvényhez kapcsolódva, a világháborús emlékműnél tisztelegtek a Hősök Napja alkalmából, a magyar történelem során elesett katonák és polgári áldozatok emléke előtt.
Részletek Tóth Ferenc megemlékező beszédéből:
„Ebben a toronyban két óra múlva megkondul a nagyobbik harang. Nem a pontos időt jelzi, emlékeztet valamire. 12 órakor Európa minden keresztény templomának megkondulnak harangjai, a világ minden pontján, sőt Párizsban is. 91 évvel ezelőtt zúgtak a harangok Párizsban, zúgott át a harangszó Trianon felett. 1920. június 4-én, amikor megkondultak Trianonban a harangok, fölkészült, fölkészületlen és lelkiismeretlen, falánk rablásra készülő politikusok vonultak, hogy aláírják azt a szerződést, mely Magyarországot keresztre feszítette. Hallották a harangszót, ha tudták, hogy miért szólt, az gyalázatos, ha azt sem tudták 1456-tól miért kondul meg Európa minden keresztény templomában a harang, az nagyon szomorú és szégyenteljes.
555 éve szólnak a harangok, 555 éve emlékezik Európa arra, hogy Nándorfehérvárnál Hunyadi hős seregével a verhetetlennek vélt török sereget megállította és visszaverte. Ennek köszönhető, hogy a pápa rendeletet hozott, hogy Európa minden templomában konduljanak meg a harangok, s emlékezzenek a nándorfehérvári hősökre.
Trianonban zúgtak a harangok, de ott nem jelentettek semmit.
Ide illik egy bölcs francia történész szenvedélyes írása: „Magyarország önfeláldozó hűséggel védelmezte meg a nyugati szellemet a keleti barbárnépek betörése ellen, mikor találunk alkalmat arra, hogy lerójuk tartozásunkat a nagyszerű magyar nemzet, a nyugat megmentője előtt.”
…
Jó lenne tudni, hogy a mi városunkban, iskoláinkban, a mi hazánkban vajon hányan tudják azt, hogy 1456 és 1920 miért találkozik ilyen kegyetlenül egymással. Ahhoz, hogy erős nemzet legyünk, az első föltétel, hogy erős gyökerünk legyen. Ha eltépjük a gyökereket, nem lesz többé virág. Ez lenne a legfontosabb feladatunk, hogy iskolákban, közösségekben, baráti társaságokban plántáljuk át azt a tudást, hogy Magyarországnak hivatása volt és van Európában. Különös nép vagyunk, nem vagyunk germánok, latinok, szlávok, ezért figyelt föl a világ kultúránkra, de a kultúránkat csak mi magunk tudjuk megerősíteni.
Trianonban 1920-ban keresztre feszítették az országot, mint Krisztust az árulók. Krisztus ott a keresztfán, ezer sebből vérezve halt meg, de harmadnapra feltámadott. Mi nem haltunk meg, mi 91 éve ezer vértől sebezve, fölfeszítve, ott vagyunk a kereszten, és nem tudom meddig lesz ez így, hogy szenvedünk, szenvedünk és semmiféle gyógyírt nem kapunk sebeinkre.
…
Magyarország területének 72 %-át tépték le. Csaknem ¾-ed részét. Irgalmatlan kegyetlenség. Tessék megnézni, Németországot, Angliát, Franciaországot, Európa nagy országait. Csináljunk egy képzelt térképet. Faragjuk le az országok 72 %-át. Mi lesz ezekből a gazdag, nagy és büszke nemzetekből?!. Koldusország. Mi majdnem azzá váltunk. Legértékesebb részeinket vágták le. Erdeinket, gazdag folyóinkat, bányáinkat, és csodálatos kultúránkat, nyelvünket, művészetünket, szokásainkat. Szinte halálra ítéltek bennünket, biztosra vették, hogy ez az ország ki fog vérezni.
A legnagyobb seb az, amelyet a kultúránkon ejtettek. Európa egyik legműveltebb, kultúrában az egyik legfejlettebb országa vagyunk. Nézzük meg Nobel-díjasainkat, költőinket, zeneszerzőinket, akik, ha most élnének, határon kívül élnének, s szinte hihetetlen, ma nem lennének magyar állampolgárok.
…
István király óta Magyarország volt a legdemokratikusabb európai ország. Itt a nemzetiség élhetett a kultúrájában és a nyelvében. Ha István úgy bánt volna a nemzetiségekkel, ahogy a mostani szomszédaink, a szlovákok, románok, szerbek bánnak az ott élő magyarokkal, akkor felvidéken nem lehetett volna Szlovákiát és Csehországot létrehozni, mert nem ismerné senki a szlovák nyelvet, Erdélyben nem élnének románok, és a délszláv nyelveket rég elfeledték volna.
Mi is lenne a teendő: nemzeti összefogás, erős, büszke, bölcs és független Magyarország
Tanuljunk a költőtől:
„ Isten segíts! népeknek Istene!
Tedd jóra, munkássá e nemzetet,
Hogy amihez fog óriás keze,
Végére hajtson minden kezdetet,
Add, hogy mit emberész és kéz kivíhat,
Ne várja mástól mint szerencsedíjat.
(Vörösmarty: Hymnusz)
Ne szerencsedíjat várjunk, ne kölcsönt. Igen, ha kell, meg kell húznunk a nadrágot, de tenni, tenni, tenni, és dolgozni kell. És megtanítani a gyerekeinket három legszentebb dologra: a munka becsületét, a család becsületét és a nemzet becsületét visszaszerezni.
Ha ez sikerül, Magyarország újra, független, szabad, gazdag és irigylésre méltó ország lesz.”