
LABDARÚGÁS – Eltüntette az osztálykülönbséget a Bányász a Majos elleni kupameccsen. Ugyanakkor elmaradt 11-esek miatt forrnak az indulatok. A végjátékban kerekedett felül és jutott tovább az NB III-as csapat.
MOL Magyar Kupa
Sport36 Komlói Bányász – Majos SE 1:3 (0-1)
Kökönyös, 130 néző V: Borbényi (Bege, Csókás)
KOMLÓ: Csutora – Horváth M., Laki, Szücs – Temesvári, Városi – Németh, Turi (Balázs 51.p), Reith (Kardos 69.p), Belina (Kirch 69.p) – Szentes (Bóka 88.p) Vezetőedző: Turi Zsolt
Gólszerzők: Kardos (78.p.), illetve Tóth M. (6.p), Marosi (86.p és 93.p)
Sárga lap: Reith, Temesvári, Városi, illetve Dávid, Kása, Kovács L., Keresztes.
Hosszú idő után kupameccsen léphettünk ki az országos színtérre, hozzátéve, hogy nem a Bányász volt a mérkőzés esélyese a Majos elleni találkozónak. Ennek már a 6. percben „hangot adott” a zöld-fehér csapat. Egy védelmi megingásunkat kihasználva Tóth szerezte meg a vezetést a vendégeknek. (0-1)
Azt követően jellemzően a Majos térfelén pattogott a labda. Városiék kezdeményeztek többet. A tolnaiak egy-egy gyors kontrával tudtak veszélyt teremteni a kapunk előtt, de védőink – néha az utolsó pillanatban – valamennyiszer mentettek. Halvány fölényünket egy meg nem adott 11-es is alátámasztotta, sőt a félidő legnagyobb helyzetét Szentes hagyta ki. Remek formában lévő csatárunk – kicsit kisodródva – már csak Vukman Donáttal állt szemben, de az akcióból végül – a kiváló kapusnak köszönhetően – szöglet lett.
Nem sokkal később újból mi veszélyeztettünk: a közel 20 méteres szabadrúgásból Reith találta el a bal kapufát.


A Majos minőségi cserékkel frissített a szünetben, de a mieink jól álltak a lábukon. Továbbra is jobbára mezőnyjátékkal telt az idő – csontzenével kísérve. Az ápolások miatt többször is állt a játék, ami leginkább az előnyben lévő Majosnak kedvezett. Sajnos egy ilyen esetnél Turi Tamás volt kénytelen elhagyni (segítséggel) a játékteret.
Újból egy meg nem adott 11-es borzolta szurkolóink és kispadunk idegeit. Városi kifelé vezette a labdát a Majos 16-osán belül, ám hátulról jól láthatóan buktatták. A nyilvánvaló szituáció után a játékvezető sípja ismét néma maradt.
Ellentámadásink egyike majdnem gólt hozott. Egy előre ívelt labdával a csereként beállt Kardos fordult le, védője szorításában – a levegőben elfekve – pöckölte kapura a labdát, amit Vukman nagy bravúrral ütött szögletre.
Aztán jött, amire talán már nem is számítottunk. A 78.percben egy rövid felszabadítás után Kardos bődületes nagy gól ragasztott a székház felőli kapuba. (1-1)
Sajnos nem bírtuk ki a sebességet váltott Majos nyomását. Egy jobboldali beadást követően – sokunk szerint a vendégek játékosa lökéssel csinált helyet magának – szerzett újból vezetést a vendég. (1-2).

A mindent egy lapra feltevő csapatunk ekkor már kevésbé figyelt a védekezésre, amit kihasznált a Majos, újabb gólt rúgott (1-3), és jutott tovább a kupában. Bár vereséget szenvedtünk, teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk az NB III-as középcsapatnak, amelyet többször is segítettek a külső körülmények.
Turi Zsolt, a Komlói Bányász vezetőedzője: Teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a Majosnak. Sokkal több helyzetünk volt. Nagyszerűen futballoztunk. Az a legnagyobb probléma, hogy a játékvezetők olyan hibákat követtek el, amit nem tudtunk eltüntetni.