Éppen húsz éve indult a komlói kézilabda sikertörténete, amely aztán évtizeden keresztül szórakoztatta, tartotta izgalomban a város sportszerető szurkolóit, nem mellesleg sokak számára felírta a település nevét a ország térképére.
Ám miközben emlékek jutnak az eszembe – az első feljutás az NB I-be, a bennmaradás, a felsőházba jutás Faludival, a nemzetközi kupaszereplés Skaliczkivel, az ősi rivális Pécs sorozatos legyőzése, Papec kispadon való királlyá válása, a Magyar Kupa-bronzérem, aztán Füzesi legutolsó csodája -, a csapat megkezdi utolsó mérkőzését az első osztályban. A cél nem lehet más, mint a tisztességes búcsú – remélhetőleg nem is örökre -, csak hát a dolgok most nagyon nem jól állnak, és még a tisztes helytállás is kisebbfajta csodának számítana a kirakatcsapattá vált Balatonfüred ellen.
A húsz év alatt kétszer már megkóstoltuk a kiesés keserű ízét, de valahogy ez a mostani egészen más, mint az ezelőttiek voltak. Az első kiesésre vélhetően mindenki emlékszik: akkor egy olyan csapatnak kellett búcsúznia az NB I-től, amely úgy állt föl, hogy Sevcov, Kalocsay (Gúnya), Németh Z., Papp, Frey J., Kozlov, Szilovics. Még mindig rajtunk kacag az ország, hogy az a csapat (Szaló Tiborral a kispadon) kiesett. Akkor borzasztó nagy düh munkált mindenkiben, de volt jövőkép, és a következő évben már vissza is jutottunk. Aztán a második kiesés emléke is feldereng, ami azért viselhető az elsőhöz képest, mert akkor tényleg nem volt két gyengébb csapat nálunk.
Közben megy a mérkőzés, a papírformának megfelelően vezet a Füred, ahol olyan játékosok ülnek a kispadon, mint Mohácsi, Horváth R., Horváth Sz. stb. Már az első félidő végéhez közelítenek a csapatok, és képtelen vagyok fölfogni, honnan merítik Dömösék a lelkierőt, amellyel visszajöttek a meccsbe, és csupán egygólos hátránnyal térhetnek pihenőre. Amikor a második félidő elején döntetlenre módosul az állás, az eddig is lelkesen buzdító közönség még hangosabbá válik. Már mindenki abban kezd bízni, hogy szépre sikeredik a búcsú.
De sajnos nincsenek csodák. Nagyjából olyan gyorsan lesz ismét biztos a vendégvezetés, mint amilyen gyorsan a tavaly még 6. helyen végzett KBSK lenullázódott. Estünk ki már kétszer, fájt is nagyon, de mindig úgy éreztük, nincs világvége, össze kell szorítani a fogunkat és vissza kell jutni. Ez a mostani kiesés nagyon más, mert most nemhogy a jövőt, de még a jelent sem igazából látjuk, hovatovább még a múlttal is vannak adósságaink. A kiesés pillanatában nem a visszajutás, hanem az életben maradás a vágy, és némi fényt jelent az alagút végén, hogy Szigeti Szabolcs ügyvezető szavai szerint ezen dolgoznak kőkeményen, és ő is reméli, hogy sikerülni fog.
Közben vége a mérkőzésnek, nyertek a vendégek, de a hazai közönség felállva, vastapssal köszöni meg kedvenceinek a becsületes játékot. Nem hiszem, hogy ez a fajta szeretet, ami Dömösék felé irányul, még sok helyütt jellemző lenne. Megható, ahogy a játékosok szétosztják mezeiket és pacsiznak az állva tapsoló szurkolókkal. Remélhetőleg legközelebb örömtelibb apropóból is megtörtéhet mindez…
Papp László: Gyötrelmesen fájdalmas út végére értünk, de Komlón a kézilabda élni fog, mert kell egy csapat…
Eredmények: Győr – KBSK 34-29 (18-15), ld.: Péter Szabó 6, Dömös, Oszlár 4-4; KBSK – Balatonfüred 22-26 (11-12), ld.: Kaplonyi 6. Bakos 5.