Ünnepélyes megemlékezés keretében adták át Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy, Komló város díszpolgárának megújult síremlékét a komlói temetőben. Az eseményen egy modern „okoskő” felavatásával is tisztelegtek a város és a magyar zenei élet meghatározó alakjának életműve előtt.
Komló Város Önkormányzata és a Pécsi Egyházmegye nevében Schalpa Anett köszöntötte a megjelenteket. Beszédében bemutatta a Nemzeti Örökség Intézetének 2022-ben indult kezdeményezését, amelynek célja, hogy a Nemzeti Sírkert védett sírjait modern információs parcellakövekkel jelöljék. Az úgynevezett okoskövek QR-kód segítségével teszik elérhetővé az elhunyt személy életrajzát, megkönnyítve ezzel a látogatók számára a történelmi és kulturális ismeretszerzést. Az intézet már több tucat ilyen követ helyezett el országszerte, a mai naptól Komló a program egyik fontos állomása lett.
Az ünnepségen az egy esztendeje elhunyt Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy emlékeztünk megújult síremléke előtt. Polics József, Komló város polgármestere köszöntőjében kiemelte: Tóth Ferenc nemcsak Komló, hanem az egész ország számára példakép. Elhivatottsága, kitartása és maradandó értékteremtő munkája a jelen és a jövő nemzedékei számára is iránymutató.


Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének igazgatója Feri bácsival kapcsolatos személyes emlékeit idézte fel, míg országgyűlési képviselőnk, Hoppál Péter hangsúlyozta: mindannyian az Ő tanítványai voltunk, akitől a munka becsületét és a közösség szolgálatának erejét tanultuk meg.
A beszédeket követően Polics József, Hoppál Péter és Móczár Gábor leleplezték le a síremléket, majd Dallos Tamás plébános megáldotta azt.

Ezt követően került sor a temető előtt helyet kapott okoskő ünnepélyes felavatására.


A megemlékezésen a Komlói Kodály Zoltán Ének-Zenei Katolikus Általános Iskola ötödik és hatodik osztályos tanulóiból álló gyermekkórus működött közre. A diákok előadásában a Taizéi kánon is felcsendült Salvator Mundi címmel. Az ünnepség során fellépett még Kreiner Kíra, a Komlói Kodály Zoltán Ének-Zenei Katolikus Általános Iskola hatodik osztályos tanulója.


