Megtettük azt, amire a Tatabánya és a Csurgó sem volt képes: otthonában vertük a boglári akadémistákat. Forrás: NEKA YouTube
A hazai pályán százszázalékos NEKA fogadta együttesünket a bajnokság 9. fordulójában. Tarik Vranac góljával nyitottunk, és sokáig kétgólos előnyben kézilabdáztunk. Gondjainkat rendre a menetrendszerűen érkező kétperces büntetések jelentették – a 6. percben már 6 percnyi kiállítás gyűlt össze nálunk. Ezt kihasználva vette át fokozatosan a kezdeményezést a NEKA. Egy-két eladott labda és a permanens – leginkább kettős emberhátrány – a félidő közepén makacs 2-3 gólos hazai előnyt eredményezett.
Kilvinger Bálint 11-9-nél kérte ki első idejét. Stabilizálni tudta a védelmünket, ebben óriási szerepet játszott Pásztor Imre, aki rövid időn belül három esetben is bizonyította, jó igazolás volt a nyáron. Az első félidőt Vranac foglalta keretbe, átlövése utat talált a hazai kapuba, így minimális előnnyel vonulhattunk öltözőbe.
A második 30 percben Pásztor ott folytatta, ahol abbahagyta, s mivel valamennyi támadásunk góllá érett, Sótonyi mester nagyon gyorsan kikérte második idejét. (15-18)
Megtaláltuk a nyitott védekezés ellenszerét: a vonalról többször is eredményesek voltunk. (16-20) Dominanciánkat Zobec és Vranac kiállítása törte meg. (Utóbbinál a piros lapon is gondolkodtak sporik – a szerk.) A kettős hátrányt ismét Pásztor Imre oldotta meg: Krakovszki Zsolt ziccert fogta óriási bravúrral.
Urbán percei következtek. Gyöngyösről igazol szélsőnk szebbnél szebb gólokkal tartotta a biztonságos távolságot a hazaiaktól. Ezt követően kissé leblokkoltunk támadásban, hat percig nem örülhettünk gólnak. A szélső Hoffmann befutásból lendítette tovább elakadt „szekerünket”. (22-25)
Okosan lassítottuk a játékot. A NEKA támadói egyre inkább elbizonytalanodtak. Ha helyzetbe kerültek, akkor Pásztor védett.
Urbán labdát lopott, majd üreskapus gólt lőtt félpályáról. És ekkor már szerencsénk is volt: Melnyicsuk kipattanó lövéséből Grünfelder ismételt. (25-29) Az utolsó perc kétgólos előnyünkről indult, de csak Simotics talált be. Ráadásul az utolsó hazai támadásnál Pásztor újabb bravúrral tette fel az i-re a pontot.
Együttesünk okos, taktikus játékkal megszerezte első idegenbeli pontjait, és feljött a 8. helyre a táblázaton.
K&H Kézilabda Liga 9. forduló:
NEKA- Sport36-Komló 28:30 (14-15)
Balatonboglár, 250 néző V: Bóna, Földesi
SPORT36: PÁSZTOR – URBÁN 5, Sunajko, Jóga 2, Melnyicsuk 2, VRANAC 4, Orbán 1. Csere: ZOBEC 4, TAKÁCS 6, Szöllősi O., GRÜNFELDER 3, Jerkovic 2, Metcz, Hoffmann 1. Vezetőedző: Kilvinger Bálint
A NEKA csapatának legeredményesebb gólszerzői: Krakovszki Bence 7, Krakovszki Zsolt 6, Papp T. 4.
Hétméteresek: 1/2, illetve 3/4 Kiállítások: 10p, illetve 18p
Az eredmény alakulása: 5.p: 2-4 10.p.: 5-6 15.p.: 8-6 20.p.: 11-9 25.p.: 12-12 35.p.: 16-19 40.p.: 18-21 45.p.: 21-24 50.p.: 22-25 55.p.: 24-28