
LABDARÚGÁS – A bajnoki felkészülés közepén tétmérkőzésen mérheti le csapata állapotát Turi Zsolt. Csutoráék a MOL Magyar Kupában az NB III-as Majossal csapnak össze szombaton.
Három nagykülönbségű győzelmet követően – már tétmérkőzésen – egy fajsúlyos csapat érkezik Kökönyösbe. A Majos masszív középcsapattá vált az utóbbi években a 3. ligában. Terveik szerint a már elindult bajnoki sorozatban egy szinttel feljebb lépnének. Ennek egyik állomása a komlói Magyar Kupa-mérkőzés lehet. A zöld-fehérek az NBIII. első fordulójában 5-1 (0-1) -re verték a Dombóvár csapatát.
A Bányásznál a vendégekhez hasonlóan gondolkodnak. Az ezüstérem után mi is egy lépcsőfokot ugranánk, ami persze a bajnoki címet jelentené. Lehet rá esély, hiszen a keret nagy része egyben maradt. Kvalitásban talán erősödött is a csapatunk. Igaz, ez elmondható a bajnok Mohácsról is.
A szombati kupameccs esélyese a Majos, de ahogy mondani szokás: egy mérkőzésen bármi megtörténhet. Ezt az esélyt szeretné meglovagolni Turi Zsolt legénysége, amihez a hazai szurkolók is nagyban hozzájárulhatnak. Csapatunkban Vajk eltiltás miatt nem léphet pályára.
2025.08.02. 16:30
MOL Magyar Kupa: Sport36 Komlói Bányász – Majos SE
Kökönyös V: Borbényi
Belépődíj: 500 Ft (14 év alatt és 70 év felett ingyenes)