Kézilabda – Szinte hibátlan második félidei játékkal szereztünk két pontot februárban a Fradi otthonában. Hasonló teljesítménnyel szombaton megszerezhetnénk 8. győzelmünket.
Jó visszaemlékezni a fővárosi sikerre (26-23), mely kellő önbizalmat adhat a szombati találkozóra. Kilvinger Bálint csapata az Orosháza és a Dabas biztos legyőzésével elhessentette a kiesés kósza gondolatát is, most már leginkább a tabellán előttünk állókra kacsingathatunk.
Az előrelépéshez persze egy Fradi elleni siker nagyon jól jönne, nem meg feledkezve a januári komlói meccset, amikor a zöld-fehérek fiataljai gyakorlatilag simán léptek túl rajtunk a Magyar Kupában. (23-29)
Ellenfelünk február 20. óta nem lépett pályára a bajnokságban. Most szerdán a Telekom Veszprém elleni mérkőzéssel hangoltak a rájuk váró feszített menetre. (10 nap alatt 4 mérkőzést vívnak Horváth Attila fiai – a szerk.)
„A mérkőzés rendkívül hasznos volt, hiszen a számunkra komolyabb téttel bíró bajnokik most következnek, és a hosszú kihagyás után kellett, hogy ismét játékba lendüljünk. Folytatás szombaton, Komlón, ahol ennél sokkal kevesebbet hibázva lehet csak keresnivalónk” – áll a vendégek honlapján a Telekom Veszprém elleni mérkőzés után.
Változatos mérkőzésre számíthatunk …
K&H Kézilabda Liga 20. forduló:
2021.04.17.
Sport36-Komló (9. 15p) – Ferencvárosi TC (6. 18p)
Városi Sportközpont, zárt kapuk mögött V: Bóna, Földesi
A mérkőzés élőben a csapat Facebook-oldalán (Sport36 Komló – Komló Sport Kft) lesz követhető.