
Egy hónap múlva már megvásárolhatók lesznek az új vármegye- és országbérletek, amelyek segítségével a legtöbb esetben a jelenleginél jóval olcsóbban lehet majd utazni a Volánbusz és a MÁV járatain. Fotó: MÁV CSOPORT
A felnőttek havi 18.900 Ft-ért utazhatnak korlátlan számban például Budapest és Komló között az országbérlettel, a diákoknak ugyanez májustól 90%-os kedvezménnyel mindössze 1890 Ft-ba kerül. Aki Intercityvel utazik rendszeresen a két város között, annak azonban gondja lehet az új bérletekkel.
A Komlói Autóbuszos Tömegközlekedés Blog arra figyelmeztet, hogy a szaktárca döntése értelmében a Budapest és Pécs között közlekedő Mecsek InterCityken nem fogadják majd el az új bérlettípusokat, ami azt jelenti, hogy a Komlóról induló utas Dombóváron nem szállhat fel ezekre az emelt szintű járatokra, ha vármegyebérlettel, vagy országbérlettel rendelkezik. Azt írják, hogy sok csatlakozást elveszítenek emiatt a bérletesek, hiszen Budapest és Komló között csupán napi egy (pénteken és vasárnap napi kettő) kaposvári intercity, nem helyjegyköteles kocsijaiban foglalhatnak helyet ezek az utasok.
Komlóról ugyanakkor csak egyetlen délelőtti lehetőség kínálkozik majd azoknak, akik országbérlettel vonatoznának a fővárosba. A vasárnap délutáni visszautazásnál tovább fokozódhatnak a gondok, hiszen a 17:01-kor és 19:01-kor Komlóról Dombóvárra induló személyvonat azon utasai, akik országbérlettel utaznának Budapestre, májustól nem szállhatnak fel a Mecsek InterCitykre. A blog szerint ezzel a rendelkezéssel a drágább vonatozásra vannak kényszerítve a komlóiak, hiszen ha utazni akarnak az InterCity vonatokon, akkor a hagyományos jegyeket kell megvásárolniuk. Ez azért is furcsa, mert a 47-es számú vasútvonalon a komlói személyvonatok közlekedése épp azokhoz a Mecsek InterCity vonatokhoz igazodik, amelyekről most száműzik az országbérleteseket, más vonatok pedig nem is állnak rendelkezésre a főváros felé.
Írásában a szakportál ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy az vármegye- és országbérlettel korlátlan számban igénybe lehet venni a közvetlen és átszállásmentes Komló-Budapest, Budapest-Komló buszjáratokat, amelyek a hétvégi utazási szokásokhoz menetrendjükben kiválóan alkalmazkodnak. A buszok esetében ugyanis semmilyen korlátozás nincs az új bérlettípusokra, azok valamennyi helyközi és távolsági járaton érvényesek lesznek, még a kiegészítőjegyes járatokra is fel lehet velük szállni.