
Lakossági fórumot tartott Kökönyösben Dezső Károly, a 6. számú választókerület képviselőjelöltje és Polics József polgármester. A találkozó középpontjában a városrész közlekedési kapcsolatait érintő fejlesztések álltak.
A fórum egyik legfontosabb témája a MOL benzinkút mögötti lépcsősor sorsa volt. Mint elhangzott: az elöregedett, balesetveszélyes szakasz elbontásra kerül. Ugyanakkor a városrész és a belváros közötti biztonságos gyalogos közlekedést továbbra is biztosítani kívánják – ezt szolgálja a teniszpálya melletti lépcsősor felújítása, amely több ütemben, fokozatosan valósulhat meg a következő időszakban.
A fórum lehetőséget adott a helyieknek arra is, hogy kérdéseiket közvetlenül tegyék fel a képviselőnek, aki többek között a kökönyösi járdák állapotáról, a közvilágításról és a zöldterületek karbantartásáról is egyeztetett a résztvevőkkel.
„Fontosnak tartom, hogy a fejlesztéseket a lakossággal közösen alakítsuk. A városrész akkor tud igazán fejlődni, ha azok az igények kerülnek előtérbe, amelyek a mindennapokat érintik” – fogalmazott Dezső Károly.