Komló Város Önkormányzata a városi költségvetés tárgyalásának két fordulója között közmeghallgatást tartott, ahol számot adott az elmúlt egy év gazdasági mutatóiról és az elvégzett munkáról, illetve lehetőséget biztosított a lakosságnak, hogy feltegyék kérdéseiket vagy elmondják észrevételeiket a közügyekkel kapcsolatban.
A beszámolót Polics József polgármestertől, a képviselőtestület jelenlétében hallgathatták meg az érdeklődők. A prezentációban az elmúlt év gazdasági és demográfiai adatait ismertették.
A tavalyi évben a testület 17 alkalommal ülésezett, amely során 201 napirendet tárgyalt: ebből 172 határozat és 18 rendelet született. A 2023. január 1-i kimutatás alapján 22755 fő településünk lélekszáma. Az anyakönyvi események között szerepel 142 születés, 67 házasságkötés, 36 válás, 352 haláleset és 21 szépkorú polgárunk köszöntése.
Városunkban 11040 háztartás van bejegyezve, amelyből 559 önkormányzati tulajdonú bérlakás. A teljes adóbevételünk meghaladta az 1,414 milliárd forintot.
Komló Város Önkormányzat Városgondnokság tavaly elvégzett feladatai és munkái is prezentálásra kerültek, illetve a már befejezett, valamint a még folyamatban lévő nagyobb beruházásokról is számot adott az önkormányzat.
A közmeghallgatást hagyományosan a költségvetés tárgyalásának két fordulója között tartják, így a komlóiaknak lehetőséget biztosítanak ezzel minden évben, hogy a formálódó városi költségvetéssel kapcsolatban kérdezzenek vagy elmondják véleményüket.
A lakosság részéről érkező kérdések a közlekedést, az egészségügyet és a közvilágítást érintették többek között, de a pályázati lehetőségek felől is érdeklődtek többen. Az idei közmeghallgatás újdonsága, hogy e-mailben is küldhettek be kérdéseket a komlóiak, amelyeket a helyszínen válaszoltak meg a képviselők és a polgármester.
A közmeghallgatás teljes prezentációját megtekinthetik a www.komlo.hu weboldalon.